1. rész - Szilveszteri gálavacsora

Sziasztok, már meg is hoztam az első részt. Először is szeretnék köszönetet mondani a 7 feliratkozóért, a 6 pipáért, illetve egy jó barátom kommentjéért. Remélem továbbra is velem tartotok és üdvözölhetünk újabb tagokat is. Jó olvasást!

Felicite Tomlinson

2013. december 31.

Bőröndbe csomagoltam, ugyanis Los Angelesbe utazunk, és ott töltjük a szilvesztert, mindezt Louisnak köszönhetően. Érdemes róla tudni, hogy ő már szinte világsztár, s akkor dőlt el a sorsa, amikor 2010-ben jelentkezett az X-Factorba. Most egy amerikai menedzsere van, emiatt sokat kényszerül tartózkodni szülőföldjétől távol a tengerentúlon, de amint ideje engedi, meglátogat minket. Úgy érzem, hogy eltávolodtam tőle, közel sem olyan közeli a kapcsolatunk, mint amilyen gyerekkorunkban volt, bár elég nagy a korkülönbség közöttünk, s ez kilenc év. A hírnév szakította el tőlem és azért beszélek csak a magam nevében, mert például Lottie nagyon jóban van vele, de anyával is napi szinten beszél, sőt még a kicsikkel is. Lottie egyébként a nővérem, két évvel idősebb nálam, még volt két húgunk: Daisy és Phoebe, ők ikrek. Anya most várandós, megint lesznek kistesóink, de Louis hasonlóan ők is csak a félig, ugyanis anyának új élettársa van, akit nagyon bírtunk annak ellenére, hogy a mostohaapánk. Azért is beszéltem többes számban az előbb, mert anya ikreket vár, s már alig várjuk az érkezésüket. Kopogást hallottam.

-Gyere! –kiabáltam az illetőnek, aki odakint várt a válaszomra, be is toppant Lottie vigyorogva és kivirulva. Nyilván ő odáig van ezért az útért, ugyanis imádta Louist, és nála jobban csak a reflektorfényt.

-Annyira izgatott vagyok, Louis három év után most visz minket a sztárok közé. –kiáltotta, aztán fel is sikított, majd ugrándozni kezdett örömében. Én csak forgattam a szemeimet, s azon gondolkoztam, hogyan lehet így viselkedni, két évvel vagyok fiatalabb nála, mégis sokkal érettebb vagyok. Valahogy engem nagyon hoznak lázba az ilyen dolgok, hogy ott villogjak mindenki előtt és jó pofizzak, illetve játsszam meg magam. Azonban nekem is vannak kedvenc sztárjaim, azért mégiscsak egy tinilány vagyok, de nem az a sikongatós fajta, nem másznék bele a kedvencem nyakába, hanem megtartanám a távolságot és normálisan beszélgetnék vele a velem egykorúak többségével ellentétben. Kedvencem egyértelműen a Sims együttes, ami négy testvérből áll, s nagyon összetartóak. A frontember Christian, ő az, aki a legtöbbet énekel, a többiek inkább csak hangszeren játszanak, ők minőségi zenét csinálnak sokakkal ellentétben. A csapat egyetlen női tagja, Jessica a példaképem, olyan szeretnék lenni, mint ő, de igazából mind a négyükre felnéztem, de Christian a leghelyesebb, szerelmes is vagyok belé. Persze tisztában voltam vele, hogy számomra elérhetetlen, mivel az ő szemében egy rajongó vagyok a sok közül. Meg persze a korkülönbség: ő 21, én 13. A falam ki volt tapétázva a képével, természetesen a többiekről is volt kitéve poszter, de akkor is Christian állt a központban nálam, nélküle nem létezhetne a Sims együttes, de ez ugyanúgy elmondható a többiekről is. Mindenki pótolhatatlan onnan.

-Lehet ott lesz a Sims is. –mondta Lottie, miután látta a reakciómat erre az egész parádéra. Ez még eszembe se jutott, mivel Louisnak is Jack Brok a menedzsere, így simán megtörténhet, hogy együtt buliznak. Már mindjárt megjött a kedvem, sokkal izgatottabb és lelkesebb lettem, azonban ezt nem mutattam ki. Amúgy sem arról voltam híres, hogy az érzelmeimet kimutatom, hiszen nem szerettem felfedni magam.

-Úgy gondolod? –kérdeztem rá kék szemeibe nézve, aztán bólogatott, s úgy gondoltam, hogy igaza van.

-Egészen biztos vagyok benne. –közölte határozottan, egyre jobban hittem neki, mivel Louis elmondhatta neki.

-Louis mondta? –szerettem biztosra menni, ezt mindenképp ki kell derítenem, mivel, ha ott lesznek, azzal minden megváltozik.

-Igen. Nem egyértelmű? Jack szervezte a bulit, persze, hogy a Sims is ott lesz. –mondta undorra, ugyanis ő utálja a világ legjobb együttesét, amit nem is nagyon értettem meg. Ráhagytam inkább, csak azt nem szerettem, amikor elkezdte fikázni, csak, hogy veszekedjen velem.

-Készen álltok, lányok? –nyitott be hozzánk Louis, majd kacsintott egyet. Lottie majd kiugrott a bőréből, engem azonban nem hozott lázba a jó pofizásai. Úgyis csak megjátssza, ő már nem az a Louis, akit én szerettem, a hírnév teljesen megváltoztatta őt, mostanában eléggé magason is hordja az orrát és egyre furcsább a külseje is. Elhanyagolja magát teljesen, olyan, mint egy alkoholista, de lehetséges, hogy drogoshoz kéne hasonlítgatnom, azonban nem hittem róla, hogy azokhoz a szemetekhez valaha is hozzányúlna, ő nem az a fajta, aki ezt tenné. Hatalmasat csalódnék benne, bár így sem a régi és ez fáj nekem. Csak a pénz és a hírnév érdekelte, legalábbis én azt látom rajta, viszont reménykedem benne, hogy belül máshogy érez. Tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű a sztárélet, az a rengeteg rajongó, a pletykák, a lesifotósok mind az ember agyára mehet egy idő után. Nem csodálom, hogy ilyen lett, azonban mégis elvártam tőle, hogy otthon önmaga legyen és ne ennyire elveszett, mint amilyen mostanában. Ma sem borotválkozott, nem is tudom hány napos borosta díszítette az arcát, a haja kócos, összevissza állt, mint aki nem fésülködött már több napja, illetve egy ócska melegítő, amiben sajnos az utcára is kilépett. Mi lett vele? Régen mindig odafigyelt a külsejére, most meg úgy néz ki, mint egy csöves öreg bácsi.

-Mi a baj, Fizzy? –kérdezte meglepődve, mintha annyira érdekelné

-Kár megjátszanod magad, úgyis tudom, téged csak a pénz és a hírnév érdekel. –mondtam mélyen a szemébe nézve, amit már rég meg kellett volna tennem. Most volt csak bátorságom hozzá és nem érdekel, ha veszekedés lesz, de én ezt már nem bírom tovább. Láttam rajta, hogy rosszul estek neki a szavaim, de nincs mit tenni, csak őszinte voltam, s elvárom, hogy ő is legyen az.

-Miért beszélsz így Louissal, Fizzy? Normális vagy? –háborodott fel, mintha őfelségét bántottam volna meg, körülbelül úgy viselkedett. Teljesen körberajongta őt, de azt is el tudom képzelni, hogy csak azért teszi, hogy ott legyen ő is a köztudatban, s ez valamennyire sikerült is neki. Újabban viszont a modellkarrierjén építgeti, na de ezt is Louisnak köszönheti, meg az ő hírnevével. Undorító dolog ezzel visszaélni, de Lottie nagyon pofátlan, és önző.

-Mit véded? Teljesen elvette az eszét a pénz és a hírnév, te pedig rózsaszín ködben élsz, drágám! –ezzel ki is húztam a szobából, hogy ne kelljen őket hallgatni, illetve egy kellemetlen veszekedéstől is megkímélem magam, bár elismerem, hogy én kezdtem, de ez már annyira kikívánkozott belőlem… a legrosszabbkor.

Lassan indulni kellett, Louis sofőrje minden bőröndöt a csomagtartóba helyezett, hát persze, ő egy ujját se mozdítaná meg, nehogy bekoszolódjon a kezecskéje, még az hiányozna. Ezen már meg sem lepődöm, ő már csak rosszabb lesz. Egyszer csak egy kéz érintette meg a vállam hátulról, én meg ijedtemben összerezzentem kissé, majd hátranéztem. Persze, hogy egy nem kívánatos személy volt az, méghozzá Louis.

-Nagyon haragszol? –kérdezte megszeppenve, miközben a földet bámulta. Nagyon meglepett ez a kérdése, mert úgy tűnt, van lelkiismerete. Na, de mi van, ha megjátssza az egészet és próbál szentnek tűnni a család előtt, igazából meg már nem is érdekli az egész. Nehezen tudtam volna ezt elképzelni róla, tehát hittem neki és nagyon remélem, hogy nem kell csalódnom benne, bár ezek után ne várja el, hogy a nyakába ugorjak.

-Nem. Miért haragudnék? –kérdeztem kissé cinikusan összefont karokkal, s közben egész másfele néztem.

-Mert szerinted megjátszom magam és engem csak a pénz és a hírnév érdekel. Ez nem igaz? Nekem mindenem a családom, ti vagytok a legfontosabbak az életemben. Nem értem a hamis feltételezéseidet.

-Igen? Inkább néznél magadba, teljesen megváltoztál! Ja, és előbb nézzél tükörbe, mert ott is súlyos gondok lehetnek. –felemeltem a hangom, aztán odébb is álltam. Azt akartam, hogy vegye már magát észre, szörnyű, amit csinál, nem szeretném megtudni, hogy drogozik, egy világ omlana össze bennem, nem élném túl. Beültünk a luxusautóba, mert Louis ugye csak ilyennel jár, lejjebb nem is adná, hamarosan a repülőtéren voltam, de nehogy azt higgye valaki, hogy menetrendszerinti járattal megyünk. Természetesen magángép állt a rendelkezésünkre, Louis csak ilyennel hajlandó utazni, ő aztán be nem ülne a civil emberek közé, mert összedőlne a világ. Mikor beszálltunk, elállt a lélegzetem, mert úgy nézett ki belülről, mint egy jól felszerelt luxusvilla kisebb változatban, szinte nem is lehetett érezni, hogy az ember egy repülőben ül benne.

-Komolyan ez a repcsid? –kérdezte meglepetten Lottie Louisra nézve, mivel tőle várta a választ. Szemeiben meglepettséget és boldogságot lehetett észrevenni.

-Nem feltétlen az enyém, a menedzserem nevén van, de én használom. –felelte egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig egyáltalán nem volt az, mert ilyen repülőt még az életemben nem láttam és nem hinném, hogy egy átlagember ilyet megengedhetne magának. Na, de Louis sztár, ezt felejtsük el, ő megteheti, hogy az ablakon szórja a többi milliárd dollárnak megfelelő mennyiséget. Mi a helyzet az afrikai éhező gyerekekkel? Egyáltalán valamennyivel megsegítette őket? Eszébe jutott valaha, hogy a világon mennyi éhező ember él? Érdekes módon ilyesmit nem lehetett róla hallani. Miért is gondolna rájuk? Hiszen úszik a pénzben, ilyenkor a szegények mit számítanak? Kinek jutnak eszébe? Bizonyára így gondolkodhatott, még csak meg sem említette a jótékonykodást, kizárólag Jack-el mentek el valamelyik szegény országba segíteni, mindezt a média előtt, hogy jó színben tűnhessenek fel. Ugyanezt csinálta a Sims együttes is, de viszont velük kapcsolatban reménykedtem, hogy van szívük és a médián kívül is adakoznak valamennyit.

A hosszú út alatt úgy döntöttünk, hogy megnézünk közösen egy filmet, teljesen olyan volt, mintha egy házban lennék és eszembe sem jutott, hogy egy repülőn utazunk.

-A Sims együttes is ott lesz? –fordulok Louis felé.

-Igen, ezért biztos vagyok benne, hogy jól fogod magad érezni. –letudta ennyivel, mikor nekem ez az egyik legnagyobb álmom, hogy találkozzak a kedvenceimmel. Egyáltalán tud róla, hogy én odáig vagyok értük? Mert nagyon is kétlem, hacsak Lottie nem számolt be róla.

-Honnan tudod, hogy jól fogom magam érezni? –faggattam, mert kíváncsi vagyok, hogy tudja-e, illetve, hogy erre mit mond.

-Úgy tudom, hogy rajongasz értük, a szobád is elárulta. –ezek szerint csak azért tud róla, mert néhányszor benézett a szobámba, ami tele van poszterekkel. Nem is annyira izgat, Louist úgysem érdeklem, nem igazán foglalkozik velem, inkább Lottie-val, aki körberajongja a hírneve miatt.

-Oké. –ezzel le is zártam a témát és nem kívántam tovább társalogni vele, vette is az adást, s ő is elhallgatott.

Lassan megérkeztünk, s mikor kitettük a lábunkat a gépből, melegebb levegő fogadott minket, mint amilyen otthon volt. Los Angelesben télen is kellemes az időjárás, 15 fok alá nem nagyon csökken le a hőmérséklet. Egy taxi elvitt minket a szállásunkhoz, kezdett besötétedni, tehát kissé sietni kell, ha odaakarunk érni körülbelül nyolc órakor.

Kipakoltuk a cuccainkat, utána át kellett mennünk egy másik szobába, ahol négy fiatal hölgy várt minket. Kiderült, hogy ők fodrászok és stylistok, ők fognak minket rendbe szedni, és gyönyörűvé varázsolnak minket, pont olyanná, mint, ahogyan illik megjelenni egy szilveszteri gálavacsorán. Ajánlottak nekem egy fekete combig érő egybe ruhát, amit azonnal el is fogadtam, ugyanis nagyon tetszett. Egyszerű volt, mégis elegáns, s ezt ők is így gondolták, úgy érzem, ez illik a személyiségemhez, amúgy sem szeretem a giccses darabokat Lottie-val ellentétben. A hajam ki volt engedve, s egy fekete magas sarkút is húztam, ami passzolt a ruhához. Belenéztem a tükörbe, el kell ismerni, nagyon jól néztem ki, ennyire még sosem voltam megelégedve magammal, bár nem hangoztattam, sőt ki sem mutattam, nehogy észrevegyenek bármit is, aztán meg elkönyveljenek önteltnek, ami nem igaz. Lottie egy pink egybe ruhát választott, amit elleptek a gyöngyök és a csipkék, nekem egyáltalán nem tetszett ez a stílus, de ő odáig volt érte. Hozzám hasonlóan ő is fekete magas sarkút húzott, de neki a haja fel volt kötve kontyba, s amíg nekem szolid sminkem volt, addig neki erős parti sminkje, oda is tapadt a tükörre és látszott rajta, hogy nagyon szépnek találja magát. Szerintem úgy nézett ki, mint egy bohóc, vagy még annál is rosszabbul festett, hát igen, ilyen, ha valakinek ízlésficama van. Anya egy sötétkék ruhát választott, Daisy és Phoebe kislányos rózsaszín hercegnős ruhát, utána indulni kellett, de fogalmam sem volt, hogy hol lesz megtartva a buli. Engem csak egy dolog érdekelt a ma estével kapcsolatban, s az a Sims együttes.

A partit egy étteremben tartják meg, és amikor odaértünk, addigra már rengetegen tartózkodtak a parkolóban, ezért kikövetkeztettük, hogy odabent is tömeg lehet, amiért nem rajongtam túlságosan. Csak a Sims együttesen járt az eszem, bár egy kicsit megrettentem, mivel tisztában voltam, hogy ennyi ember közül nagyon nehéz lesz őket megtalálnom, sőt azt is lehet, hogy a tagok elszakadnak egymástól és elvegyülnek valahol a tömegben. Én még azzal is megelégednék, ha csak Christian akadna az utamba és csinálhatnék vele egy selfie-t. Bementünk, én meg azonnal indultam a keresésre, egyelőre kevés sikerrel, mert az együttes egyik tagját sem találtam, viszont Jack-et, a menedzserüket megpillantottam, s azonnal oda is rohantam hozzá, hogy érdeklődjek a kedvenceim felől.

-Jó estét, Mr. Brok! –köszöntem rá, ő meg rám mosolygott. Ezek szerint tudta ki vagy, de lehetséges, hogy csak a jókedv vagy az udvariasság kedvéért volt velem ilyen kedves.

-Jó estét, kisasszony! Miben segíthetek? –kérdezte udvariasan, miközben ivott egy kortyot az italából, amit a kezében tartott mindvégig.

-A Sims együttest keresem. –közöltem félénken, nagyon zavarban voltam, de reménykedtem benne, hogy Jacknek nem tűnik fel.

-Sajnálom, kisasszony, de a Sims együttes ma nem tudott eljönni bizonyos okok miatt. –mondta, aztán letette a poharat az asztalra, bennem pedig egy világ omlott össze. Mi az, hogy a Sims együttes nincs itt? Akkor én mit keresek itt? Lefagyott a mosoly az arcomról, s ezt Jack is látta.

-Látom, elkeserített. Szerintem egy ilyen gyönyörű ifjú hölgynek nem ilyen Sims együttesekkel kéne foglalkozni. Hagyd csak meg a tinilányoknak, nekik való az. –vajon mennyinek nézhetett? Biztos nagyot nézne, ha megtudná, hogy csak 13 vagyok, na de ezt inkább nem is kell tudnia.

-Azért köszönöm! –nem mutattam ki, mennyire bánt a dolog, nem akarom, hogy egy pisis kislánynak nézzen.

-Vagy már 21 éves? –kérdezte, nekem meg leesett az állam. Annyinak még sohasem néztek, maximum 18-nak, viszont azt senki sem gondolná, hogy csak 13 vagyok. Bólintottam egyet, ő meg simán elhitte és meghívott egy italra. Hülye lettem volna visszautasítani.

-Miért nem tudott eljönni a Sims együttes? –faggattam, hátha kihúzom belőle valahogy az igazi okát.

-Christiannal történt valami, na de ezt a témát hagyjuk, mert nem igazán akarom, hogy a média tudomást szerezzen Christian problémáiról. Azt mondtuk a sajtónak, hogy magánügyek miatt maradtak távol. Kérlek, ne beszélj róla többet, mert nem fogok válaszolni. Megértésedet köszönöm! –Megijesztett, de nagyon. Mégis miféle problémája van Christiannak? Ezt nem hiszem el, és én meg semmiről sem tudtam. Próbáltam közömbös maradni Jack előtt és éretten viselkedni egy 21 éves lány módjára, ha már azt hazudtam neki. Távolabb megpillantottam Louist és szerintem ő is engem, mert felém nézett, aztán megindult erre felé.

-A húgom nem ihat, Jack! –kiabálta, aztán az asztalra csapott egyet, igencsak meglepett ez a viselkedése.