2015. január 24., szombat

10. rész - Fű

Louis Tomlinson


A következő edzésen már ott volt az a barom is a legnagyobb bánatomra, azonban arra nem számítottam, hogy akar is velem beszélni. Felment bennem a pumpa, miközben közeledett felém. Legszívesebben nekimentem volna, de visszafogtam magam.
-Mit akarsz? –szóltam oda durván.
-Csak beszélni. –mondta megszeppenve.
-Mégis milyen közös témánk lehetne kettőnknek? –kérdeztem cinikusan, próbáltam minél gúnyosabb lenni.
-Úgy gondolom abba kéne hagyni ezt az ellenségeskedést és békében élni egymással. –kérte, de én kinevettem.
-Mégis hogy képzeled? Azt hiszed, azt olyan gyorsan ellehet felejteni? Majdnem megöltél, te meg azt kéred, bocsássak meg? –háborodtam fel, persze csak megjátszottam, hogy hiteles legyek. A többiek nem tudhatják meg az igazat, mindenki úgy tudja, hogy megkegyelmeztem ezen a marhán, amiért nem jelentettem fel, de amúgy börtönben lenne a helye. –És még a húgomat is zaklatom. Ha azzal nem állsz le, akkor megyek a rendőrségre és pedofília miatt jelentelek akkor fel. –fenyegetőztem, reménykedtem, hogy ez hatásos lesz, és messziről elkerüli Fizzyt, még akkor is, ha a húgom nem akar róla leszállni. De gondoskodni fogok róla, hogy ne kerülhessenek egymás közelébe.
-Te is nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz! –kiabálta a képembe, kissé összerezzentem, mert hirtelen tette.
-Na jó, ebből elég! Hagyj engem békén és a családomat is, különben nagyon megjárod! –emeltem fel a mutatóujjam, majd faképnél hagytam, kimentem inkább a pályára. Kezdődött az edzés, azonban ma nem volt jó napom, nem igazán tudtam odafigyelni a dolgokra, főleg, hogy amióta itthon vagyok, egy szál füves cigit sem szívtam el, pedig az már a mindennapi tevékenységeimhez tartozott. Az edző is észrevette rajtam a figyelmetlenségem, s ezt az edzés végén szóvá is tette.
-Ma nem igazán teljesítettél jól, Louis! –megállított, miközben az öltöző felé igyekeztem. Szavai nem leptek meg, mivel tisztában voltam a dologgal, mégsem szerettem elismerni a gyengeségeimet.
-Tényleg? –kérdeztem vissza arrogánsan, annak ellenére, hogy tudtam ezt magamról, mégis magyarázatot vártam erre a kijelentésére.
-Igen, de betudható annak, hogy fáradt vagy. –mondta, nekem meg kedvem lett volna egy jó nagyot röhögni az ostobaságain. Ha ő azt tudná. Elvonási tüneteim vannak, s ha a csapaton belül megtudnák, hogy rendszeresen füvezem, ki is csapnának. De aztán elgondolkoztam, hogy talán mégsem, mert a nevem az nagy és csak hasznot hozok nekik, tehát ettől nem is kellett félnem. El kell ismerni, hogy befolyásos vagyok, s egy idegen helyen bemutatkozom, ahol nem ismernek fel azonnal, mindenki hasra esik tőlem és minden úgy történik, ahogy azt én akarom. Hát ennyi, ezt el kell ismerni, egyszerűen csak jó vagyok. Persze, nekem is vannak rossz napjaim, de igyekszem tökéletesnek látszani.
-Hát lehet, holnap majd jobb lesz. –mondtam flegmán, s ezzel faképnél is hagytam, egyenesen az öltözőbe igyekeztem. Gyorsan átöltöztem, szerencsére senki sem szólt hozzám, mivel valószínű látták rajtam, hogy feszült vagyok. Megtanulták már akkor a leckét, hogy ilyenkor békén kell hagyni. Most gyalog jöttem, mert egy kis sétára volt szükségem, azonban útközben odajött hozzám egy lány, aki a rajongóm lehet.
-Szia! Csak nem Louis Tomlinsonhoz van szerencsém? –kérdezte örömteljesen, szinte már visított, s mikor bólintottam, örömében ugrándozni kezdett, ami engem nagyon idegesített.
-Fejezd már be a sikítozást! –kiabáltam rá, ekkor szomorúan nézett rám, de egyáltalán nem hatott meg, sőt csak még keményebben néztem őt. Ez megijesztette, de valamennyi bátorsága maradt, hogy feltegye nekem a szokásos sablon kérdést, amit minden rajongó megtesz.
-Kérhetek egy autógrammot és egy képet? –kérdezte halkan és megszeppenve. Még tökérenyebbnek tűnt, mint az elején. Kedvem lett volna belegázolni érzékeny lelkivilágába, amit meg is tettem, mert miért ne?
-Nem! –mondtam keményen! –Takarodj! –ezután felmutattam neki a középső ujjam és távoztam. Nem mertem hátranézni, egészen biztos voltam benne, hogy sírva fakadt, de ez nekem most nagyon jól esett, segített valamennyire levezetni a bennem lévő feszültséget. Az lesz az igazi, ami most jön csak és az a füves cigi. Sikerült pár szálat beszerezni, azokat most el is szívom. Kerestem egy eldugott helyet és rágyújtottam és átadtam magam az élvezetnek, amit nem sokáig élvezhettem, mert valaki megzavart. Gyorsan megfordultam, hogy szemügyre vegyem, ki az és az a személy állt előttem, akit a legkevésbé kívántam látni: Leitgeb.
-Mi a francot keresel te itt? –kiabáltam el magam.
-Beköpjelek? –tette csípőre a kezeit, én meg csak felnevettem, persze rá is játszottam a dologra.
-Ha rosszat akarsz magadnak, akkor felőlem. Úgysem mennél vele semmire. –ezután ismét a számhoz emeltem és rájátszottam, akkor vettem észre, hogy videóra vesz, de nem nagyon tudott érdekelni. Úgysem csapnak ki a csapatból. –Nem rúgnak ki a csapatból, akármennyire is szeretnéd, de lehet próbálkozni. –mondtam neki gúnyosan, de látszólag nem hatotta meg.
-Ez a felvétel még bármire jó lehet. –fenyegetőzött.
-Mire gondolsz? –kezdtem begurulni, vártam már a fű hatását, de nem nagyon akart megérkezni.
-Esetleg eladhatnám egy újságnak és kapnék jó sok pénzt érte. –röhögött, én meg bepipultam, de próbáltam nem kimutatni, nem láthatja, hogy sikerült felidegesítenie.
-Csinálj, amit akarsz! Engem ugyan nem izgat! –ekkor hátat fordítottam neki és folytattam a füvezést. Reménykedtem abban, hogy elhúzza a csíkot. Nem így lett.
-Menj már el, senki sem kíváncsi itt rád. –kiabáltam rá, de továbbra is háttal álltam neki. Nem fordultam meg, azonban hallottam a lépteit, miszerint távozik, ekkor néztem csak oda és valóban nem tartózkodott ott.
-Végre! –kifújtam a füstöt, kezdtem érezni a hatását, s reménykedtem benne, hogy hazatudok úgy menni, hogy senki se fogjon gyanút a tettemre. Nem látszódhat meg rajtam, hogy betéptem, de ha mégis, az emberek ne foglalkozzanak velem és ne találkozzak egyetlenegy rajongóval se. Sikerült is, mert nagyon siettem, s mikor hazaértem, azonnal rohantam is a szobámba és magamra zártam az ajtót. A fű már nem váltott ki olyan hatásokat belőlem, mint azelőtt, inkább csak megnyugtatott. Ahhoz, hogy azt elérjem, még többet kellene szívnom, amik ugye a bulikhoz elengedhetetlennek számítottak már. Anélkül el sem indulok az éjszakába, az egyszerű piával közel sem voltam kielégítve ilyenkor, mindig többre és többre vágytam, bár még a keményebb drogokat nem mertem kipróbálni, de amint ismét lehetőségem adódik rá, nem fogok nemet mondani rájuk.
Kopogást hallottam nem sokkal később, ekkor felcsattantam, s a telefonom darabokban hevert a földön. Nem is értettem, hogyan kerülhetett oda ilyen állapotban, akkor kellett rádöbbennem, hogy mérgemben a falhoz vágtam.
-Hát ez remek! –morogtam magamban, majd lehuppantam az ágyra és a darabokat kezdtem el vizsgálni. Továbbra is kopogtattak, mivel az illető nem kapott választ az előbb.
-Mit akarsz? –kiabáltam ki durván, mikor szívok, kissé agresszívvá válok, de az elején ez még nem volt így. Hát most ez van, ezt kell szeretni.
-Jólvanna, csak szóltam, hogy kész a vacsora! –hallottam meg Fizzy hangját az ajtón túl. Most bizonyára még jobban haragszik rám, mert amúgy is neheztelt rám a viselkedésem miatt. Ezt nem kellett volna, de már visszafordíthatatlan. Egy falat sem ment volna le a torkomon, ezért inkább nem is jelentem meg az asztalnál, nem szóltam nekik, bizonyára nem várnak órákig, és feldolgozták, hogy nem akarok enni, főleg nem közös asztalnál a jelenlegi állapotom miatt. Nem tudhatják meg, eddig még senki sem tudja a csalásból, hogy füvezem, szerencsére a média sem. Azonban egyre többször jelentkeznek az elvonási tünetek.

Felicite Tomlinson


Hetek teltek el, s Louis egy furcsábban viselkedett, egyre többször volt durva és agresszív, sőt a rajongóival is nagyon arrogánsan viselkedett, ami egyre felháborítóbb volt. Mikor hívtam vacsorázni, egyszerűen rám kiabált, pedig először nem is tudhatta, hogy én kopogok, különben sem szívesen tettem, anya kényszerített, annak ellenére, hogy megjósoltam, hogy nem fog velünk vacsorázni. Nem hitt nekem, de kénytelen volt aztán elismerni, hogy nekem volt igazam.
-Titeket nem idegesít Louis viselkedése? –tettem fel a kérdést egyik nap ebéd közben.
-Mostanában egyre furcsább. –mondta letörten Lottie.
Ekkor Louis jelent meg az ajtóban, szédelgett összevissza, mindannyian összenéztünk. Nekem volt egy sejtésem eddig is vele kapcsolatban, miszerint drogozik. Odaálltam elé, s ezt kérdeztem tőle.
-Mit szívsz? –néztem keményen a szemeibe.
-Semmit. Miért? –válaszolta vigyorogva, utána a szobája felé vette az irányt, Lottie utána ment, bár nem tudom minek, de hátha neki több mindent elmond. Abban azonban kételkedtem, hogy csak úgy be fogja neki vallani a drogozását. Igazából nem is nagyon érdekelt Louis élete, inkább bezárkóztam a szobámba és betettem a lejátszóba a Sims együttes egyik lemezét és próbáltam ráhangolódni a zenére, miközben lefeküdtem.

Egyszer csak eszembe jutott Christoph, meg az, hogy ezer éve nem jártam már az edzésükön, így nem is láthattam azóta őt sem. Ha most jobban belegondolom, rá kellett jönnöm, hogy nem is nagyon hiányzik, főleg azért, mert teljesen kiment a fejemből az egész és ismét Christianra koncentráltam, a Sims együttes frontemberéről, persze ez csak plátói szerelem lehetett. Ha jóban lennék Louissal, akár meg is kérhetném, hogy találkozhassak vele többször is, de az iskola ebben akadályoz, mert akkor nagyon sokat hiányoznék és évet kéne ismételnem. Irigylem Lottie-t, amiért neki már az utolsó éve ez és, ha minden a tervek szerint megy, akkor a következő évben elmehet a turnéra Louissal, ahol majd szép lassan beindítják a modell karrierjét. Nem eszembe sem jutott volna így kihasználni Louist, de simán megtehettem volna, azonban én nem vágytam ilyenekre, nekem más terveim voltak, miszerint nekem egy nyugis családom lesz, aminek egyik tagja sem lesz híres. Nem hiányzik az a hisztéria, ami Louist körülveszi, bár ő lehet élvezi és Lottie is, de én nem. Én tudom, mit akarok és nem fognak rábeszélni semmiféle modellkedésre és társaira.
Tehát elhatároztam, hogy kilátogatok az edzésre és köszönök Christophnak. Nem szóltam senki, egyedül kibuszoztam, az sem érdekelt, ha Louis észrevesz, bár kételkedem abban, hogy eljön az edzésre, mostanában már nem szokott mindennap, mint az elején. Persze megint otthon maradt, hogy drogozhasson, mert bizonyára azt csinálja, jó dolgában már nem tud mit kezdeni magával és egyre arrogánsabb. Túl hosszú szünetet kapott, ideje visszamenni dolgozni, mert ennek nem lesz jó vége. Kicsit elhanyagolta magát, és nem akartam, hogy rosszabb állapotba kerüljön. Igaz, gyűlöltem, de nem akartam, hogy szenvedjen. Lassan kiértem a pályára és a jóslatom bejött, miszerint Louis nem tette be a lábát az edzésre, s persze nem kérik rajta számon, mivel vele kivételeznek, ő a nagyúr a csapatnál. Ez is rájátszhatott arra, hogy mennyire elszállt magától.
Az edzés végén megvártam Christophot, s mikor kijött, egyből odamentem hozzá.
-Szia! Rég találkoztunk már. –üdvözöltem.
-Hello. –ezzel ment volna tovább, ha nem állok oda elé.
-Ne menj el! Azért jöttem, hogy eltöltsük együtt a délután, Louis nem tud róla, egész mással van elfoglalva! –nem akartam neki elárulni a drogozást, legjobbnak láttam nem beszélni róla. Nem akartam ebbe belekeveredni, nem tudhatja meg senki, főleg nem tőlem. Egyszer úgyis kiderült, az ilyesmit úgysem lehet örökre titkolni.
-Nem bánom, úgyis van mit mondanom a számodra. –közölte, s kissé megijedtem, mégis mit mondhatott volna nekem. A hangsúlyából ítélve nem számíthattam sok jóra.
-Mit? Megijesztesz! –mondtam.
-Nyugi, nem veled kapcsolatos, hanem Louisról van szó. –ekkor megnyugodtam egy kicsit, de nem teljesen. Ugyanis mégis mit tud ő Louisról, ami ennyire fontos lenne, illetve negatív?
-Hát jó, ez akkor is ijesztő. Siessünk, minél előbb megakarom tudni. –lehet, hogy tud a drogozásról? Esetleg valami más dologról lenne szó? Beültünk egy kávézóba, leadtuk a rendelésünket, utána egyből előkapta a telefonját, azon elvileg volt egy videó Louisról. Elindította és elém tette. 

5 megjegyzés:

  1. Nagyon tetsik.Gyorsan folytasd. :33

    VálaszTörlés
  2. Sziaa. Ohmm. Hol is kezdhetném?? Hát, engem kicsit idegesít ez az óriási kor különbség.....de ez lehet, hogy csak az én bajom. Ha adhatok építő kritikát! Figyelj jobban a helyesírásodra. És a fogalmazási módra is, ne ismételj szavakat sokszor!
    Amúgy, hogy jót is mondjak. Mint említettem nem nagyon jön be ez a apja lehetnék szerelem /kicsit túlzok.. lehet/ De ehhez hasonló blogba még nem is nagyon tévedtem. Egyedi. Ebből a szempontból. Van egy másik blogod amit sokkal jobban kedvelek.
    Egy valami viszont nagyon nem tetszik, hogy csak úgy megsértődsz ha nem elég a nézettséged és már be is zárod. Túl sok blogod van. Lehet jobb lenne ha 5 vagy mennyi helyett csak 2 történeten dolgoznál. De azokon nagyon is. Hidd el rögtön nem kéne a nézettség miatt fenn hordnod az orrod!
    Egyszóval, van még mit javítani!
    nem szeretnélek letörni. Vedd ezt építésnek mint sem rombolásnak.
    A blogjaid designje viszont egytől egyig mese*-* Gratulálok hozzá! És az eddigi sikereidhez is! Ne add fel! Nagyon tehetséges vagy és az mind amit elmondtam szerintem csak azért törtéik meg / a hibákra értem/ mert neked sem könnyű ennyi mindenre oda figyelned s közben még élned a saját kis életedet! Remélem nem törtelek nagyon le, nem az volt a szándékom!
    Leld továbbra is örömödet az írásban!
    Puszi: egy szívtelen kritikus/ de hidd el nem megbántásból/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. végre valaki aki lemerte irni a véleményét. És egyet is értek, túl sok blogom volt egyszerre. Most egy kicsi szünetet tartok, hogy újult erővel térhessek vissza de előbb befejezem a másik blogomat mert abból már nem sok van hátra

      Törlés
  3. Szia! Vár téged egy díj az oldalon!:)
    www.tevagyadrogomharry.blogspot.hu

    VálaszTörlés