6. rész - Történések

Felicite Tomlinson

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Louis hogyan volt erre képes, mégis miért támadott volna rá egy késsel, mikor a légynek sem tudna ártani. Ismerem Louist és már rég nem olyan, mint régen, képes bárkin átgázolni, csak, hogy neki jó legyen, mert azt hiszi, mindent megtehet. Szemébe mondtam, hogy gyűlölöm, mert így is volt és minden erőmmel kiállok mellette, bár még a nevét sem tudtam, de nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy megkérdezzem tőle. Reménykedtem benne, hogy Louis vagy az edző szólítják majd a nevét, de nem igazán akart megtörténni, biztosan fura neve van, mivel külföldi.

-Louis, remélem van benned annyi lelkiismeret, hogy nem jelentesz fel. –felállt, miközben Louisra nézett.

-Persze, hogy aztán újra rám támadja. –válaszolta Louis durván.

-A jó Isten meg fog büntetni. –ekkor Louis gúnyos nevetésben tört ki, nagyon bunkón viselkedett, ami miatt még jobban ellenszenvessé vált a szememben.

-És te még hiszel abban a szaros Istenben? Nem is létezik! –gúnyolódott továbbra is, nem tudtam megállni, hogy ne szóljak be neki még egyszer, ezért ismét szembe álltam vele és szólásra nyitottam a szám.

-Muszáj így beszélned vele? Elegem van már belőled, hogy olyan nagyra tartod magad! Komolyan ezzel akarod bebizonyítani, hogy te mindent megtehetsz, és mindenki úgy ugrál, ahogy te fütyülsz? Megmutatom, hogy ez nem így van, és a világon van igazság, egy ártatlan ember nem fogja az életét a börtönben tölteni egy beképzelt ficsúr miatt.

-Nem teheted ezt, Fizzy, a testvérem vagy. Nem lehet, hogy inkább ezt a kis senkit véded, akit nem is ismersz! –kiakadt, de nem tudott meghatni. –Én mentem, erre nincs időm. –tette hozzá, majd kisétált az öltözőből. Nem akartam utána menni, eléggé dühös voltam rá, de szerintem ez kölcsönös volt, amiért nem őt védtem.

-Csak nem jelent fel. –szóltam hozzá, bár belül tudtam, hogy képes rá, de nem akartam még jobban elkeseríteni szegényt.

-Mégis jól kitervelte az egészet. –tette hozzá, időközben az edzőre pillantottam, aki csak értetlenül és csodálkozva állt ott. Nagyon le volt döbbenve, amin nem is csodálkoztam. Nem tudom, hogy mit hitt, de nem is nagyon izgatott, a legfontosabb az volt, hogy én átlátok Louison, ami nagyon elkeserít.

-Akkor eltöltjük együtt a délutánt? –kérdeztem rá félénken, bár nem sok reményt fűztem a dologhoz.

-Sajnálom, de ez most nem alkalmas erre. –mondta lehangoltan, majd indulásra készen állt, az ajtó felé vette az irányt, én meg csak álltam az öltöző közepén lefagyva és a szememmel őt követtem. Ekkor eszembe jutott valami, bár lehet túl későn már.

-Várj még! Megadod a telefonszámod és elmondod a neved? –lehet már nem hallotta, mert utána csak az ajtónak a csapódását hallottam, ekkor gyorsan rohanni kezdtem utána, majd végül utolértem. –Cserélünk számot? –kérdeztem, miközben a telefonomat tartottam felé, hogy értse, miről beszélek.

-Majd máskor, most mennem kell, bocsi! –válaszolta kissé ingerülten, meg is tudom érteni azok után, amit Louis tett vele.

-Akkor áruld el a neved! Én Fizzy Tomlinson vagyok. –aztán mire észbe kaptam, már nem volt sehol, s mikor körülnéztem, kerestem a szememmel, de hiába. Olyan volt, mint egy szellem, egy másodperc alatt láthatatlanná vált. Kint is körbenéztem, de nyoma veszett, ezért kicsit elkenődtem, de hamar túltettem magam rajta, mivel elhatároztam, hogy holnap is meglátogatom.

Mikor hazaértem, Louis már otthon volt, épp magányosan evett a konyhában egy szendvicset, gondoltam csatlakozom hozzá, mivel én is megéheztem, és legalább elbeszélgethetek vele erről az egész esetről.

-Szia! –köszöntem neki kicsit flegmán, miközben a konyhaszekrényhez ballagtam, onnan kivettem egy tányért, majd egy kést, aztán egy zsömlét, amit félbevágtam. Utána megvajaztam, s a hűtőből felvágottat és a zöldségeket, amiket megmostam, feldaraboltam és mindet a szendvicsembe tettem. Helyet foglaltam az étkezőasztalnál Louissal szemben.

-Jó étvágyat. –mondta.

-Köszi, viszont. –reagáltam.

-Haragszol nagyon? –kérdezte megbánóan, ezért kicsit reménykedtem benne, hogy mégis van lelkiismerete és lebeszélhetem arról, hogy feljelentse.

-Hát. –gondolkodni kezdtem.

-Akkor? –kérdezte továbbra is reménykedve.

-Ez csúnya dolog volt nagyon, ugye tudod? De megbocsátok, ha elmondod a teljes igazságot és nem jelented fel. –adtam meg a feltételeket, ekkor szólásra nyitotta a száját.

-Csak miattad tettem, a te érdekedben, elakartam távolítani tőled, mert nem akarom, hogy csalódj. Kérlek, ne barátkozz vele, kerüld el, ne foglalkozz vele. Kérlek! –szinte már könyörgött, de ez nekem nem fog menni. Igenis érdeklődöm felőle és szerintem nem lehet nagy baj, ha csak barátok maradunk, én is tisztában voltam vele, hogy még nagyon fiatal vagyok és ráérek még erre, illetve ő sem nőként tekintene rám, hanem kislányként kezelne, mivel sajnos életkorilag még az vagyok, ha külsőre már nem is.

-Miért ragaszkodsz ennyire görcsösen ehhez? Ennyire ellenszenves neked, vagy mi? –felháborodtam, azért mégse kérjen ilyet és jogában áll megmondani, hogy kikkel töltöm el az időt, mert még kiskorú vagyok. Viszont jóval érettebbnek számítok a koromnál és csak a testvérem, nem is az apám, kicsit visszább vehetne, főleg úgy, hogy egészen idáig felénk se nézett, vagy csak nagyon ritkán. Nem baj, ha majd visszamegy, akkor egész nyugodtan kijárhatok az edzésekre suli után.

-Téged akarlak óvni. Kérlek, ne találkozz vele. –minél jobban tiltja, annál jobban keresni fogom, majd pont ő ré fogok hallgatni. De majd úgy teszek, mintha beleegyeznék, s a háta mögött majd azt csinálok, amit akarok.

-Ha ennyire akarod, de akkor ne jelentsd fel. Ugye még nem tetted meg?

-Nem, de akkor nem is fogom. Jobb a békesség. –felelte, s ennek örültem is, reménykedtem benne, hogy tényleg állja a szavát.

Másnap reggel anya elküldött a boltba zsömléért és tejért, mivel tegnap este elfogyott és addigra már zárva volt minden. Épp nézelődtem, amikor az újságos résznél Louis arcát pillantottam meg, erre felfigyeltem és azonnal le is vettem a polcról, hogy beleolvassak. Érdekelt azért, hogy miket írnak róla. A kép felett hatalmas betűkkel a következő volt ráírva: „BOTRÁNY! Louis Tomlinsont megtámadták!”

Tátva maradt a szám a cím elolvasása után, mivel ez úgy, ahogy van, hazugság, amit Louis is megerősített, bár sajnos bizonyítékom nincs rá, illetve fültanú sem, mivel kettesben tárgyaltuk meg ezt a dolgot. Simán eltudtam volna képzelni, hogy aztán letagadja a dolgokat, s szegényt mégis feljelenti, akkor viszont annyi neki. Csak nem ilyen szívtelen. Úgy gondoltam, meg kell vennem ezt, gyorsan rohantam is a pénztárhoz és hazafelé rohanni kezdtem, minél előbb el szerettem volna olvasni. Otthon az ajtónál összehajtottam és betettem a kabátom belsejébe, hogy mások ne láthassák meg.

-Megjöttem. –kiáltottam, de senki nem volt a nappaliban, a szatyrot letettem a földre, a kabátomat ledobtam a kanapéra, most csak az újság érdekelt. Miután átvettem a papucsomat, rohantam is fel a szobámba kezemben az újsággal. Leültem az ágyamra, majd kinyitottam az adott oldalon és olvasni kezdtem:

„Louis Tomlinsonra egyik csapattársa késsel támadt a tegnapi edzés után az öltözőben. Azt pontosan nem tudni, hogy mi volt a veszekedés tárgya, de a végére elfajultak a dolgok. Szerencsére az énekesnek nem esett komoly baja, mert még időben sikerült kimenekülnie, azonban a támadója később mindent tagadott, pedig utána meg is találták a kést az öltözőben. Az ügy még nincs lezárva.”

Mérgemben falhoz vágtam az újságot, egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan hordhatnak össze ennyi hazugságot. Egyáltalán hogyan került ez a sajtó tudtára, mivel úgy tudom, hogy újságírók nem tartózkodtak akkor ott. Mi van, ha Louis tette? Ennyire hiányzik neki a botrány? Na jó, jobb ha nem beszélek neki erről, mert már nem akartam túltárgyalni ezt, különben is idegesített.

Hamarosan kezdődött a délutáni edzés, terveim között szerepelt az is, hogy odamegyek én is, ugyanis alig várom, hogy lássam, és bizonyára ma eljön velem utána, mert nem valószínű, hogy a tegnapihoz hasonló dolog történik. Még idő előtt elkészültem, felvettem a kabátomat és a cipőmet, aztán Louist is megvártam, s mikor meglátott elkészülve, kissé meglepődött.

-Te hová mész? –kérdezte meglepődve.

-Jövök én is az edzésre. –feleltem magabiztosan.

-Azt hittem már megbeszéltük. –mondta szemrehányóan.

-Csak kíváncsi vagyok az edzésre. Kezdem megszeretni a focit. –füllentettem, bár tudom, hogy gyenge kifogásnak tűnt, s ezt sehogy sem tudtam volna kimagyarázni, mert már mindent tud és akármit hazudhattam volna neki, nem hitte volna el.

-Jaj, Fizzy, már ismerlek. Nem jöhetsz, mert megbeszéltünk valamit, és szeretném, ha ahhoz tartanád magad. –mondta, majd megindult az ajtó felé, ahonnan kilépett. Jobb is, ha hagyom menni, majd odamegyek titokban utána, de ott ügyelnem kell arra, hogy nehogy észrevegyen, ami ugye nem lesz egyszerű.

Egy fél óra múlva én is elindultam, azonban buszra kellett szállnom, amit nem gondoltam megterhelőnek, bár autóval mégiscsak kényelmesebb lett volna, ráadásul gyorsabb is, mint ez a vacak jármű. Lassan odaértem, már elkezdődött az edzés, azonban nem mehettem a nézőtérre, mert ott Louis azonnal észrevenne. Megvártam az edzés végét, s mikor a játékosok az öltöző felé igyekeztek, én messzebbről őt kerestem a szememmel, de nem láttam, sehol sem volt. Kicsit körülnéztem, de hiába. Lehetséges, hogy a tegnapi miatt nem jött el?

Louis Tomlinson

Mikor megérkeztem, azonnal Leitgebet kerestem, azonban ő nem volt még ott, de közben reménykedtem, hogy majd később megjelenik, azonban nem így történt. Kicsit sokat képzelt magáról, hogy fogta magát és nem jött el az edzésre, mert ő úgy gondolja. Felháborító.

-Hallottátok a tegnapi esetet? –hoztam fel a témát, kíváncsi voltam. Ekkor rám néztek és mindannyian igennel feleltek, de nem fűztek hozzá semmit. –Nem is vagytok meglepve? Majdnem megölt! –folytattam, de semmi reakció, mintha itt sem lennék. –Halljátok? –mondtam már hangosabban.

-Ja, mi azt hallottuk, hogy te tetted be a kést, hogy megvádolt, nem tudjuk mi az igazság, de nem is érdekel minket.

-Fogadjunk ő mondta! –felháborodtam, azonban tényleg így volt, azonban nem ismerhetem be, mert azzal csak magammal szúrnék ki.

-Hát igen, de nem tudja senki az igazságot, csak ti ketten, ezért mi ebbe nem szólnánk bele. De csalódottak lennénk, ha kiderülne, hogy neki van igaza, mert nem ilyennek ismertünk meg. –ekkor kissé elkeseredtem, mert még én sem ismertem magamra, s nem fért a fejembe, hogyan tehettem ezt, de ez hirtelen felindulásból történt és csak Fizzy miatt.

Kiballagtunk a pályára, s mielőtt elkezdtük volna a bemelegítést, edzőnknek volt egy-két szava hozzánk, látszólag, valami fontos dolgot szeretett volna velünk közölni.

-Uraim! Mielőtt belevágnánk, valamit el kell mondanom. Gondolom, már mindenki tudja, mi történt tegnap Tomlinsonnal. –közben a szemével kereshetett valakit, azt is tudom, hogy kit, de az az illető nem jelent meg. Aztán rám nézett és ismét szólásra nyitotta a száját.

-Vagy inkább mondjam úgy, hogy az új csapattársatokkal? –nézett rám szúrós szemekkel, ekkor kissé megszeppentem és el is szégyelltem magam, azonban az utóbbit nem igazán lett volna előnyös kimutatni. Most neki hisz? Hát, de igaza is van! Akkor mégiscsak jogos.

-Mire akar ezzel célozni? –kérdeztem megszeppenve.

-Hogy talán mégis ő mond igazat. –felelte.

-Nem, az nem lehet! Én nem lennék erre képes. –védekeztem.

-Edzés után elmegyünk és beszélgetünk vele. –adta meg a végső szót, aztán hozzá is kezdtünk a bemelegítéshez. Nem vártam egyáltalán az edzés végét, mert nem sok kedvem volt elmenni ahhoz az idiótához. Mégis mit mondhatnék neki?

Az edző odavitt engem a lakásához, felcsöngettünk hozzá, én meg idegességemben doboltam a lábammal, azonban senki nem nyitott ajtót.

-Itthon van egyáltalán? –kérdeztem.

-Nem tudom, mert telefonon már reggel óta nem tudom elérni. –válaszolt, miközben előhúzta a telefonját a zsebéből és pötyögni kezdett, aztán a füléhez emelte a készüléket. Ez azt jelentette, hogy ismét elérni próbálta őt, azonban még most sem vette fel, aminek örültem is. –Nem veszi fel. –kijelentette, aztán visszacsúsztatta a zsebébe.

-Akkor menjünk. –mondtam, majd megindultam.

-Rendben. Szia! Remélem, holnap előkerül. –elköszöntünk egymástól, majd egyből hazamentem, s az első utam Fizzy szobája felé vezetett, ahová be is kopogtam.

-Gyere! –kiabálta és ekkor megkönnyebbülést éreztem, hogy nem jött ki a pályára és tartja a szavát. Lenyomtam a kilincset és beléptem hozzád.

-Köszönöm! –szóltam hozzá, miközben lehajtottam a fejem szégyenemben.

-Mit köszönsz? –kérdezte meglepetten.

-Hogy nem jöttél ki és nem akarsz vele találkozni. Egyébként nem is jött az edzésre és telefonon sem lehet elérni, csak úgy mondom. –ekkor felkapta a fejét és szemei kikerekedtek az ijedségtől.

-Mi történt vele? –kérdezte ijedten, ezek szerint mégis érdekli, ami miatt kicsit csalódott lettem, azonban reménykedtem abban, hogy többé nem fog visszajönni. Tudtam, hogy szerződése van, tehát ez teljesen lehetetlennek tűnt, de a remény hal meg utoljára.

-Nem tudom, de lehet, hogy visszamegy Ausztriába és ide nem jön többé. –talán így könnyebben elfelejti, ha ezt hazudom neki.

-Ez nem lehet igaz, neki itt a helye! –emelte fel a hangját és halálra aggódta magát, ami csak még jobban felbosszantott.

-Neki nem itt van a helye, nem itt született. Hazaakart menni és kész. Ez van, fogadd el! Még időben, mert szerencsére még nem ismerted, így kevésbé fájdalmas. Körülbelül egy hét és elfelejted. –próbáltam megnyugtatni, de ettől csak még zaklatottabb és idegesebb lett.

-Ez nem lehet igaz! Miért nem szólt nekem!

-Mert nem ismer téged. Miért szólt volna? És felejtsd el őt, számunkra ő meghalt, mert nem jön vissza. –bár úgy lenne, ezeket csak Fizzynek mondtam, de tudtam, hogy visszafog jönni.

Pár nap múlva egyik reggel arra ébredtem, hogy Fizzy hagyott egy üzenetet a konyhaasztalon elhelyezve. Mivel én keltem a legkorábban, én vettem észre legelőször.

„Ausztriába repültem, hisz azt mondtad ott van. Megkeresem és érzem, hogy rátalálok!”