2. rész - Interjú

Sziasztok, itt a második rész is. 8 feliratkozó, 2 pipa és 1 komment. DE ELMONDOM, HOGY ENGEM MÁR EZ NEM FOG ÉRDEKELNI. MAGAMNAK ÍROK ÉS TUDOM HOGY VISSZAESTEM DE EZ VAN. NEM LEHETEK MINDIG NÉPSZERŰ ÉS SAJNÁLOM AZT AKI UTÁL ÉS EMIATT NEM OLVASSA A BLOGOM ÉS PÁRTOLT EL A BLOGJAIMTÓL. DE AZ ILYET LE IS SZAROM ÉS MINDENKI JÓL FIGYELJEN: NEM FOGOM ABBAHAGYNI PÁR UTÁLKOZÓ MIATT, MERT ELSŐSORBAN MAGAMNAK ÍROK ÉS SZERETEM IS CSINÁLNI. MOSTANTÓL NEM FOG ÉRDEKELNI HOGY MENNYIEN OLVASSÁK....

És nem is kérek visszajelzéseket, mert tudom, hogy nem fogok kapni, de aki rászánja magát, annak megköszönöm. Meg annak is, akik elolvassa és akkor nekik kívánok jó olvasást!

Louis Tomlinson

Egy kicsit távolabb megpillantottam Fizzyt, aki Jack-kel iszogatott, úgy éreztem, hogy azonnal közbe kell avatkoznom, nehogy az a féreg leitassa, és lefektesse a húgomat. Mivel többnek néz ki a koránál, ezért különösen aggódom érte, mivel nem feltételezik az emberek, hogy még kislány és nagyon könnyen kihasználhatják, mert nem sokat tud a világról. Odarohantam.

-A húgom nem ihat alkoholt! –kiabáltam el magam, aztán ököllel az asztalra csapta közvetlenül Jack előtt, hogy egy kicsit ráijesszek, azonban nem csak ő ijedt meg, hanem Fizzy is, amit persze nem akart, de máshogyan nem ment volna. Mindketten értetlenül néztek rám és várták a választ.

-Hogy képzeled, hogy a menedzseremmel alkoholizálsz? –emeltem fel a hangom, miközben mérgesen a húgomra néztem. Letette a poharát az asztalra, ami már csak félig volt.

-Te hívtál el bulizni, szerinted nem fogom jól érezni magam? –felállt, s ugyanolyan hangnemben válaszolt, mint amilyenben hozzászóltam. Ekkor Jack is felállt és szólásra nyitotta a száját.

-Mi jogon avatkozol bele az életébe? Ő egy 21 éves felnőtt nő és semmi közöd hozzá, hogy iszik-e vagy sem. –majdnem eldobtam az agyam, amikor azt mondta, hogy 21 éves, s ez Fizzy hibája is, mivel hazudott a koráról. Felnevettem, persze ez csak egy erőltetett nevetés volt.

-És te el is hitted, hogy annyi? Fizzy még kislány, mindössze 13 éves. –vágtam a fejéhez az igazságot, lehetett látni rajta, hogy megdöbbent. A húgomra nézett, mint aki magyarázatot vár.

-Miért hazudtál, kislány? –végül ez a kérdés hagyta el a száját.

-Gyűlöllek titeket. –kiabálta, aztán elszaladt, s nem sokkal később utána rohantam, hogy nehogy szem elől veszítsem, kötelességemnek éreztem vigyázni rá, mivel felelősséget vállaltam érte.

-Louis, ne menj el. –kiabált utánam Jack, de nem figyeltem rá, nem érdekelt az az idióta. Utolértem Fizzy-t, megragadtam a karját, de nem akartam durván bánni vele, nehogy még jobban megutáljon, bár úgy gondolom csak idegből mondta.

-Hagyj már békén, tönkretetted az estémet, ráadásul a Sims együttes sincs itt, akkor meg nincs is miért itt maradnom. –kiabálta mérgesen, aztán kirángatta magát a kezeim közül, s sikerült is neki, ugyanis hagytam. Nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, nagyon nehezen kezelhető az utóbbi időben, talán a kamaszkor egyik hátulütője.

-Nem mehetsz haza egyedül. –közöltem vele keményen, hátha az hatásosabb lesz.

-Majd pont te fogod nekem megmondani, aki egész évben le se szar, aztán az év utolsó napján meghív egy szánalmas bulira, azt ígéri, hogy ott lesz a kedvenc együttesem, de kiderül, hogy mind hazugság. Tudod, mennyire gyűlöllek? –nézett haragosan a szemembe, nem sok szeretett lehetett benne látni, tényleg nagyon haragszik rám, amiért csak keveset tudtam hazamenni. De megérthetné, hogy ez nem rajtam múlik, nagyon kevés időm van, s azt sem érti meg, hogy amint időm engedi, első utam a családomhoz vezet. Majd, ha egy kicsit idősebb lesz.

-Akkor sem engedlek haza egyedül. Szólok anyának, hogy kísérjen el és hívok egy taxit.

-Jó, de téged meg ne lássalak!

-Akkor várj itt. –szóltam rá, mert hajlamos arra, hogy nem fogad szót, s ha egyedül hagyom, akkor meglép és kereshetjük majd mindenhol.

-Itt leszek. –fonta keresztbe a karjait, aztán a falnak dőlt. Én megkerestem anyát, s szóltam neki, hogy kísérje haza Fizzyt, mert nagyon nem bír magával. Rábólintott, majd ment is a helyes irányba.

Utána megkerestem Eleanort, mert vele kívántam eltölteni az estét, és eszembe sem jutott volna egy másik lánnyal lenni, hiába szerették volna nagyon, mindet leráztam. Eleanor az a nő, akit szeretek, s ő nem a hírnevem és a pénzem miatt szeret, hanem önmagamért már két éve, ellentétben a többi nővel, akiknek a többsége csak a pénzem érdekelte.

-Megoldódott a probléma? –kérdezte kedvesen, tudta, hogy sok gond van Fizzyvel és nagyon megértő volt velem és vele is. Mindent megtett azért, hogy kiengesztelje, ő hatással volt rá, mert a húgom nagyon kedvelte Eleanort, aminek nagyon örültem. Csak velem volt ellenséges, ami nagyon rosszul esett.

-Sajnos nem. A Sims együttes le tudta volna foglalni, de sajnos Christian problémái miatt nem tudtak eljönni és ez kiborította nála a bilit. Nem fogom hagyni, hogy Jack szórakozzon vele, szerencsére még időben közbeavatkoztam.

-Tudta, hogy a húgod.

-Nem, de már tudja, tehát nem lesz bátorsága kikezdeni vele még egyszer, mert akkor esküszöm megölöm. –szorítottam össze a fogaimat mérgemben, szinte már vicsorogtam, annyira elfogott a gyűlölet Jack iránt. Utáltam már a sztáréletet, meg azt, hogy az embernek nem lehet magánélete, ráadásul úgy kell ugrálni, hogy Jack uraság fütyül, de én egyre többször álltam neki ellen, amit nem igazán tudott eltűrni.

-Ennyire azért ne utáld Jacket. –mondta még mindig nyugodtan. Ezt imádtam ebben a lánynak, hogy minden rossz dolog ellenére halál nyugodt tudott maradni ellentétben velem, aki minden kis apróságon felhúzta magát. Régebben ez nem volt jellemző rám, de ahogy teltek az évek, egyre labilisabb lettem, s ez annak köszönhető, hogy nincs magánéletem és nem lehetek szabad.

-Csodálatos vagy! –nyomtam egy csókot az ajkaira.

Éjfélkor koccintottunk az újévre, utána meg mindenki táncolt, és innentől kezdve mindenki akkor ment haza, amikor csak akart. Eleanorral úgy beszéltük meg, hogy reggelig nyomjuk, azonban egy kicsit sokat ittunk, így idő előtt kidőltünk, taxival hazavitettük magunkat, s nagy nehezen bedőltünk az ágyba, azonban előtte nem fürödtünk le és nem is mostunk fogat.

Reggel az ajtónyitódásra ébredtem fel, a hang irányába néztem, s láttam, hogy Fizzy lépett be a szobánkba felöltözve. Rápillantottam a telefonom képernyőjére és akkor tudatosult bennem, hogy csak nyolc óra van, és alig bírom nyitva tartani a szememet. Persze, Fizzynek könnyű, mert ő hamar hazament, így ki tudta magát aludni.

-Nem akartok felkelni? –nézett rám flegmán, miközben csípőre tette a kezét. Álmos szemekkel mértem őt végig, s még mindig azt tudatta velem, hogy gyűlöl és haragszik rám.

-Hajnali négyig buliztunk és szörnyen fáj a fejem. –nyögtem ki, azt hiszem másnapos vagyok, tehát egésznap ilyen pocsékul fogom magam érezni. Fizzy az ablakhoz sietett, majd elhúzta a sötétítőfüggönyt, ezért az ablakon beszűrődött a fény, ami nagyon rosszat tett a szememnek, ezért a tenyeremmel takartam el azt. Eleanor még mélyen aludt, annyira, hogy meg sem mozdult, emiatt irigyeltem is, mert legalább nem kell idegeskednie az idegesítő húgom miatt.

-Miért csinálod? –kérdeztem kissé ingerülten. –Így akarsz bosszút állni? –vettem egy kicsit viccesebbre, de úgy tűnik, ő nem volt ilyen kedvében. Csak azért is ki akart készíteni.

-Azt akarom, hogy kelj fel! –mondta durcásan.

-Mégis miért? –értetlenkedtem, nem hiszem, hogy lett volna rá logikus magyarázata, s igazam is volt, nem felelt rá semmit. Kénytelen voltam megtenni, különben addig nem hagyott volna békén, egyébként nagyon erőszakos is tud lenni, főleg az utóbbi időkben. El kell ismerni, hogy már nem kisgyerek, de még azt sem lehet elmondani róla, hogy felnőtt lenne. Egy átmeneti időszakon megy keresztül, amit egyébként kamaszkornak, vagy serdülőkornak hívnak, és ez az egyik legnehezebb időszak az életben. Mind a kívülállónak, mind az egyénnek.

-Ha már engem nem, de Eleanort kérlek, hagyd aludni. Rendben? –kértem, és lehet, hogy hatásos, mivel őt kedveli.

-Csak téged akartalak felidegesíteni, és sikerült is. –mondta cinikusan, aztán távozott is. Mire volt ez jó? Úgyis visszafekszem, mert pokolian fáj a fejem, azonban most kulcsra zártam az ajtót, hogy senki se tudjon zavarni.

Anya, Fizzy, Lottie és az ikrek hazarepültek, nekem sajnos még maradnom kellett pár interjú miatt, lesz egy közös interjúnk a Sims együttessel és Adam Lamberttel is. Utóbbinak is Jack a menedzsere, annyira közelről még nem ismertem, csak látásból. Sohasem volt időnk beszélgetni, de úgy érzem, hogy most meg fogom őt ismerni. Nagyon szimpatikusnak tűnik amúgy és jó embernek.

Másnap reggel 10-re kellett ott lennünk, én voltam a legelső, utánam Adam érkezett meg, s mivel még volt fél óránk, megtörténhet az ismerkedés is egy rövid beszélgetésbe összefoglalva.

-Te vagy Adam Lambert. –törtem meg a csendet, tudtam én is, de jobb nem jutott eszembe.

-Igen. –mondta nagyon kedvesen, a szája a füléig ért, és a szemeiben őszinteséget láttam. –Te meg gondolom Louis Tomlinson? –kérdezte ugyanabban a hangnemben, miközben a táskájából elővett egy rágót és bekapott egyet. Ha jól láttam, kék csomagolása volt, ami azt jelentette, hogy mentolos. –Kérsz? –nyújtotta oda felém.

-Nem, köszönöm! –utasítottam vissza udvariasan, aztán el is tette.

-És mikor kezdődik a turnéd? –érdeklődött.

-Csak tavasszal, addig is lesz egy nagyon hosszú szünetem, ez alatt az idő alatt kipihenhetem a nagy fáradalmaimat és biztos, hogy a családommal leszek, hiszen alig lehetek velük és nagyon hiányoznak. –mondtam lelkesen, s már alig vártam, hogy hazautazhassam január 3-án, vagyis holnap, mert csak a mai napot kell valahogy kibírnom.

-Jó neked, bezzeg nekem nem rendeltek el ilyen hosszú szünetet, bár kevesebbet dolgoztam egy huzamban, mint te, tehát jogos. Nekem egy hónap múlva már turné. –És ekkor megjelent a Sims együttes összes tagja is, Christian nagyon furcsán festett, rendkívül sápadt volt, mintha beteg lenne, azonban a szemei vérben álltak, amitől kissé megijedtem. Biztos, hogy használt valami szert, de aztán legyintettem, mert eszembe jutott, hogy én is szoktam, azonban én használok szemcseppet, ami eltűnteti a bevérzett szemeket. Ő inkább a napszemüvegnél maradt, azonban rosszul időzített, mert nem az interjú előtt kellett volna.

-Christian, már megint? –csapott a combjaira mérgében Adam, ő is tudta már a fiú problémáit.

-Nem bírtam ki és szarom le az interjút és azt is, hogy mit fognak szólnak. Szarok az egész világra, gyűlölök mindent és mindenkit! –ordított, utána egy hatalmasat rúgott az útjába lévő székbe, ami a falhoz csapódott, s a lábai is kitörtek, aztán a támlája is levált a helyéről. A szám elé helyeztem a kezem, nagyon nehezen viseltem el a dühkitöréseit, úgy gondoltam, hogy diliházba kéne zárni, mivel bármikor ránk támadhat, s ez egyre súlyosabb lesz csak, ha így folytatja. Bizonyára a drogok is kiváltották ezeket belőle.

-Adjak szemcseppet? –kérdeztem megszeppenve, féltem a reakciójától, meg attól, hogy lekiabálja szokás szerint a fejemet. Hiába akart az ember segíteni neki, mindet visszautasította.

-Hagyj a hülye szemcseppeddel, te kis Brit Lujzi! Hagy lássák az emberek az igazságot, már nem bírom megjátszani magam a kamerák előtt állandóan! Ez másról sem szól, csak a színjátékról! Undorító! –torkaszakadtából üvöltötte, s ez már nem az első alkalom volt, sőt engem nem igazán kedvelt, Brit Lujzinak hívott, de nem vettem a szívemre.

-Add oda a szemcseppet. –fordult felém Adam, ekkor a kezébe nyomtam az említett tárgyat. Ő hatással van Christianra, rá ugyanis hallgat, ezért is gondolta úgy, hogy megpróbálja megnyugtatni. Odament hozzá, és a vállára helyezte a kezét, egy kicsit le is kellett fogni, mert agresszívvá vált.

-Nyugi, Christian! Nem viselkedhetsz így és ezt csakis a te érdekedben mondom. –fordult szembe vele, aztán leültette a padra, majd ő is helyet foglalt mellette.

-Húzzon ki ez a kis Brit Lujzi! –fordult felém utálatosan. Nem szeretett előttem beszélni, ezért nem is tudok róla túl sokat, csak annyit, amennyit a többiek is elmondtak. Kénytelen voltam távozni, azonban az ajtóban ottmaradtam, de sajnos a hangok nem szűrődtek ki, mert olyan jó volt a szigetelése.

Lassan Jack is megérkezett, illetve a tévések, aztán kezdődhetett is az interjú, ami elhúzódott három órára, pedig csak pont a fele volt betervezve, de ez már nem szokatlan dolog, ugyanis mindig ez volt. Utána mindenki elbúcsúzott tőlem, ugyanis három hónapig nem fognak velem találkozni, én meg szépen elbújok a média elől és minden időmet a családommal töltöm, illetve a hobbimmal, ami a futball. Egyébként már le is vagyok szerződtetve a Doncaster Rovers csapatánál, aminek gyerekkoromban is szurkoltam. Jelenleg az angol másodosztályban szerepel, ami egyébként elég jónak számít. Szeptember 8-án már játszottam is, de az első igazi meccsemet február 26-án fogom, amit már nagyon várok. A szünetemet a családomon kívül az edzésekre fogom áldozni, hogy felkészült legyek.