2014. november 20., csütörtök

3. rész - A szőke srác

Sziasztok, meghoztam a harmadik részt. Csak annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy a következő résztől már beindulnak az események, ez a rész meg mondható a cselekmények bevezetőjének, hiszen itt kezdődnek el igazán a dolgok, de még nem bontakoztak ki. Alakul. 

Felicite Tomlinson


2014. január 4.
Louis ma fog hazaérni és több hónapig velünk lesz, aminek nagyon nem örültem, ugyanis egy felfújt hólyaggal kell együtt élnünk, aki nem Louis. Vagyis hát ő az, de mégsem. Ezt úgy értem, hogy nagyon megváltozott és hiába próbálja megjátszani, hogy a családja mindennél fontosabb neki, egyszerűen nem úgy tűnik, így nehezen is tudom ezt elhinni. Anya azt hiszem süteményt sütött, persze annak tiszteletére, hogy Louis hazajön, nem is értem ennek mi értelme van, azért ennyire nem kéne kinyalni a seggét. Jó, mondjuk én is túlreagálom, de ez akkor sem tetszett. Bevonultam a szobámba és betettem a Sims együttest a gépemen, eléggé felhangosítottam, mivel nem akartam meghallani, amikor Louis betoppan. Így is volt, szinte semmit sem hallottam, mert a zene mindent elnyomott, de egyszer csak kinyílt az ajtó. Az ajtó felé néztem és egy nem kívánatos személy állt ott, méghozzá Louis.
-Szia húgi! –köszönt és nagyon fel volt dobva, csak úgy kicsattant a boldogságtól. Már jött is felém, hogy adjon egy nagy ölelést, de a kezemet felemelve megállítottam őt, hogy ebből most nem kérek.
-Állj! –utasítottam, ekkor meg is állt és értetlenül nézett. –Most miért nézel így? –kérdeztem rá.
-Nem akarsz adni egy puszit? –kérdezte lehangoltan. Tehát nem is megölelni akart, hanem egy ostoba cuppanós puszit az arcomra adni? Annál talán még az ölelés is jobb lett volna, de a legjobb a semmi, amit sikerült is elérnem.
-Miért tenném? Átlátok rajtad. –közöltem vele az őszinte véleményemet, látszólag meg is bánthattam, de nem foglalkoztam vele, és az érzéseivel sem, mivel ő sem tette évekig velünk. Most meg hirtelen milyen fontos lett neki a család, hát jókor jut eszébe.
-Jaj, ne csináld már ezt, Fizzy! A testvérem vagy és hidd el, hogy nagyon fontosak vagytok számomra, de nagyon kevés időm van. Most először kaptam ilyen hosszú szünetet, de egyébként az a Jack egy szemétláda, te még nem ismered. Ezért sem akartam, hogy beszélgess vele, ki is használta volna az ártatlanságodat. Kiálltam melletted, és nem érdekelt a véleménye, de egyébként nem volt semmi baj. –próbált meggyőző lenni, de valahogy ez nem akart összejönni neki. Én továbbra is közömbösen viselkedtem vele, keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt és végigmértem őt, hogy vegye már magát észre, hogy nem fog meghatni. Egy perc csend következett, miközben várta a reakciómat, illetve azt, hogy boruljak a nyakába, de ha rajtam múlik, akár estig is itt állhatnánk, nem fog történni semmit. –Tudod mit? Meghívlak egy pizzára. –törte meg a csendet, lelkesnek tűnt a pizza miatt, de én továbbra sem adtam meg magamat. Kifújta a levegőt, jelezte, hogy nem tud velem mit kezdeni és kezdi feladni, aminek én nagyon megörültem, ugyanis elég hamar. Azonban nem így történt sajnos, szólásra nyitotta a száját. –Gyere el velem az edzésre, megismerheted közelebbről is a csapattársaimat. Na, mit szólsz? –mit gondolt? Hogy majd rohanok az edzőpályára, hogy megismerjem az idióta csapattársait, akik ráadásul bunkók is? Na, azt már nem, én nem kérek belőlük, s ezt a tudtára is adtam. Igaz, nem volt szép tőlem, hogy csak úgy ismeretlenül ítélkezem felettük, némelyiküket még látásról sem ismerem, na jó, szinte egyiket sem, maximum egy vagy két személyt.
-Nem érdekelnek a csapattársaid, Louis. Ezt te is nagyon jól tudod és kérlek ne fárassz tovább, mert úgysem megyek veled sehová. –rohantam is az ajtóhoz, hogy kinyissam azt. Mutattam Louisnak, hogy ki lehet fáradni, de nem tette meg azonnal, hanem csak a fejét rázta, biztosan nem érti szegényke, hogy miért vagyok vele ilyen goromba, de hagyom, hogy rájöjjön magától.
-Bocsánatot szeretnék kérni, ha esetleg megbántottalak valamivel. –mondtam bűnbánóan, a fejét lehajtotta és, ha nem tudnám, hogy csak megjátssza magát, akkor még el is hinném, hogy teljesen a lelkébe tiportam és lelkiismeret furdalása van.
-Jókor jut eszedbe! –kiabáltam, ekkor meg becsaptam az ajtót. Kívülről. Egyedül hagytam a saját szobámban, de már ez sem érdekelt, mert nagyon felbosszantott. Lottie volt csak kint a nappaliban, aki tévét nézett, valami idióta sorozatot, amitől én a falat kaparom.
-Már megint ezt a nyálcsorgatást nézed? –kötöttem belé.
-Menj be a szobádba, ha idegesít és engem hagyj békén! Most nem hallottam, hogy mit mondott Esmeralda Victor Manuelnek! –kiabálta, hát igen, aki Latin-Amerikai szappanoperákat néz, az így viselkedik, miközben megy a sorozata.
-Kit érdekel? –duzzogtam.
Az ajtó felé vettem az irányt, s mikor kinyitottam az ajtót, Louis egyik idióta haverja állt ott, Lucas.
-Hová ilyen hevesen, kislány? –kacsintott rám, nagyon idegesítő volt.
-Közöd? –flegmáztam vele.
-Ne beszélj már velem így. Gyere el az edzésünkre. –ajánlotta fel a nagyszerű lehetőséget, amit Louis is megtett, azonban nem kívántam élni vele, amúgy sem szeretem a focit.
-Összebeszéltél Louissal. –mutattam rá a mutatóujjammal, majd kissé megnyomtam a mellkasát. Felnevetett, s aztán megjelent Louis indulásra készen egy táskával a kezében, gondolom az edző cuccait tárolhatta benne.
-Miről beszélsz? –játszotta a hülyét, de nem dőltem be neki. Biztos, hogy valamire készülnek, csak nem tudom mire, amibe engem is beakarna vonni. Kétlem, hogy meglepetéssel készültek nekem, biztos, hogy valami baromság lesz, mert túl feltűnően ragaszkodnak ahhoz, hogy velük menjek az edzésre.
-Indulhatunk? –szólalt meg Louis, miközben Lucas felé fordult. Végre valahára elmennek, és nem kell őket hallgatnom pár óráig.
-Nem is olyan rossz ötlet, fiúk, úgyis késésben vagytok. –mondtam önelégülten, majd kihúztam magam vigyázzállásban.
-Még van fél óránk, hogy odaérjünk, tehát még időben vagyunk. –felelte Louis egyszerűen, utána rám nézett, és mutatta, hogy én is tartsak velük, szavak nélkül is megértettem, hogy ezt akarja.
-Miért jó nektek, ha megyek én is? –kérdeztem értetlenül, mert komolyan nem értettem a lényegét. Végül beadtam a derekam, rendbe szedtem magam és indultunk is. Lucas autójával mentünk, engem persze beültettek hátra és az út alatt rám sem néztek, amit kicsit sem bántam, azonban végig a hülyeségeiket kellett hallgatnom. Nem volt az olyan sok idő, mindössze tíz perc alatt értünk ki az edző pályára. Louis úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót, hogy szálljak ki, még a kezét is nyújtotta, de azt viszont nem fogadtam ki, hanem kipattantam. Kissé lemaradtam tőlük, mivel az öltözőbe úgysem mehettem be, legalább sétálok egyet, de természetesen az időjárás nem a legkedvezőbb volt, ugyanis most is esett az eső. Ez itt nálunk megszokott. Kissé elgondolkodtam Louison és a Sims együttesen, amikor egyszer csak a földön találtam magam egy pocsolyában, de arra is hamar rájöttem, hogyan kerültem ide. Éreztem, ahogy valaki nekem jön és fellök, de fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, kétlem, hogy Louis ezt tenné velem. Utolsó lehetőség az volt, hogy valaki belém futott és később kiderült, hogy így is történt, ránéztem az illetőre, s egy szőke hajú fiatalember állt előttem.
-Bocsánat. Nem ütötted meg magad? –kérdeztem, de igazán feltűnhetne neki, hogy nem fáj semmim sem, hanem tiszta sár lettem neki köszönhetően. Erre ostoba módón megkérdezi, hogy nem ütöttem-e meg magam. A beszédéből azonnal rájöttem, hogy külföldi.
-Minden rendben van. –ironizáltam flegmán, csak, hogy vegye magát észre, illetve, hogy mit művelt. Nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, de én ezt nem fogadtam el, hanem felálltam magamtól, majd „leporoltam” magam, azonban ez nem sokat segített. Morcos voltam nagyon.
-Elnézést, tényleg nem akartam. Látom, nagyon bosszant. –nevetségesen viselkedett és a legfelháborítóbb az volt, hogy halál nyugodtan mondta, mintha mi sem történt volna. Persze, így könnyű, hogy nem ő lett sáros és nem neki kell vizesen hazamennie.
-Téged nem bosszantana, már nem azért? –szóltam hozzá ingerülten, miközben a combomra csaptam idegességemben.
-Hazavigyelek ruhát cserélni? –ajánlotta fel, azonban egy vadidegen autójába semmi pénzért nem ülnék be, főleg nem az én koromban, azonban mindig idősebbnek néznek, mint amennyi vagyok.
-Nem is ismerlek és elvárod, hogy beszálljak hozzád? Megáll az ész! –háborodtam fel, látszólag megbántottam, de nem is nagyon érdekeltek nagyon az érzései.
-Csak segíteni szerettem volna. –mondta letörten, miközben a földet néztem, nekem emiatt kicsit lelkiismeret furdalásom lett, hiszen ok nélkül voltam vele bunkó, bizonyára nem is értette ezt a viselkedést.
-Ne haragudj, ha bunkó voltam, csak kicsit felment bennem a pumpa. Bocsánat. –muszáj volt megtennem, pedig nem szokásom, főleg nem egy vadidegennel szemben, akit most látok életemben először.
-Nincs semmi baj. –félénknek tűnt. A külseje nem volt meggyőző, legalábbis nekem nem jött be, engem valami más fogott meg benne, magam sem tudtam, hogy mi. Vajon az edzésre jött? Vagy csak egy turista? Ekkor jutott eszembe, hogy a mi városunkat nem igazán ismerik a külföldiek, így marad az első variáció. Tehát Louis csapattársa. Megakartam kérdezni tőle, hogy mit gondol Louisról, de végül nem tettem, mert nem volt hozzá bátorságom, utána meg a nevét szerettem volna kideríteni, de ez is elmaradt, mert mennie kellett. Elköszöntünk egymástól, aztán én hazafelé indultam volna azonnal, ha nem találok a földön egy könyvet, ami már félig el volt ázva, tehát nem olyan rég hagyhatta el a tulajdonosa. Felvettem, nem volt annyira vastag és nagy sem, a borítója keményfedelű volt, egyszínű és sötétkék. Akkor tudatosult bennem, hogy ez az előbb még nem volt itt, tehát az előbbi beszélgetőtársamé lehet. A könyv címe németül volt. Belenéztem, akkor jöttem rá, hogy az egész német nyelvű, tehát már azt is megtudtam, honnan jött. Előhalásztam a telefonomat és hagytam egy üzenetet Louisnak: „Hazamentem, mert valaki belelökött a pocsolyába és csurom víz lettem, nem akarok megfázni, tehát ne keress!” Vigyorogtam közben, örültem a fejemnek, hogy nem kell itt maradnom és az idiótákat elviselni. Ha úgy vesszük, akkor mégiscsak szívességet tett nekem az a fickó, mindenképpen meg kell majd neki köszönnöm, meg is bántam, hogy úgy leüvöltöttem szegényt, ugyanis nem érdemelte meg. Hazamentem, száraz ruhára váltottam, aztán siettem vissza, hogy még az edzés végét elérjem. Ott jutott csak eszembe, hogy mekkora ökörséget csinálok, mivel vissza sem akartam jönni. Ez csak ösztönből jött, azonban a miértjére nem jöttem rá azonnal, mivel magamnak sem akartam bevallani, hogy Louis csapattársa miatt tettem, meg még a könyvet is visszakell neki adnom, bizonyára keresni fogja. Odamentem a pályához, ahol mások is tartózkodtak, hogy az edzést figyeljék, gondoltam csatlakozom hozzájuk. Azonban szememmel nem Louist kerestem, hanem a szőke srácot, ezért hirtelen elszégyelltem magam, mivel bűn rondának tartottam, valamiért mégis elkezdett érdekelni. Az osztálytársaim biztosan kinevetnének, ezért legjobb lesz, ha nem mondok nekik semmit, amúgy sincs közük hozzá, hogy engem ki érdekel és ki nem.
Lassan véget ért az edzés, amit amúgy nagyon vártam, mert szinte már átfagytam. Odaballagtam az öltöző kijáratához. Louisék hamarabb kijöttek, ezért mennem kellett utánuk, azonban a kérdéseimet nem bírtam magamban tartani.
-Van egy német csapattársatok is? –logikát azonban nem találtak a kérdésemben, biztos, hogy nem tudták, hogy ez engem miért érdekel, de nem is foglalkoztam vele igazán, mert nem izgatott.
-Én nem tudok róla. Louis? –mondta Lucas, majd a barátjára nézte, tőle várta a választ, de én is. Louis a fejét rázta, miszerint ő sem tud ilyenről.
-Hát most jöttek ketten, az egyik az olasz, a másikat nem tudom, mert elfelejtettem. –Ő lesz az, mert abban biztos voltam, hogy nem olasz. Nem úgy nézett ki, és akkor miért olvasna németül?
-Nem, biztos, hogy nem német. –felelte Lucas, majd gondolkodni kezdett, hogy honnan is jöhetett.
-Hát akkor? –kérdeztem rá.
-Nem tudom, de ez miért érdekel? –értetlenkedett. Elég, ha én tudom, nem vagyok kötelessége az orrára kötni, azonban Louist is érdekelte, láttam rajta, hogy gyanakszik valamire.
-Beszéltél ma valakivel? –kérdezte gyanakvóan, s annyira elterelték a figyelmem, hogy nem láttam, mikor jön ki a szőke srác, ekkor hirtelen odafordítottam a fejem, de nem láttam őt. Mi van, ha elment? Milyen ostoba vagyok, hogy hagytam elterelni a figyelmem. Ezek semmit sem tudnak, nem figyelnek oda, amikor az új csapattárs bemutatkozik, csak kizárólag magukkal, még az is nagy szó, hogy az olaszt megjegyezném, de ha a nevére rákérdeznék, akkor biztos, hogy nem tudnának rá választ adni.
-Na és az olaszt hogy hívják? –kérdeztem cinikusan, miközben egy gúnyos mosoly jelent meg az arcomon.
-Passz! –mondták egyszerre vállat rándítva. Nevetséges.
-Idióták! –vágtam az igazságot a képükbe, majd hátat fordítottam nekik, mert fájt nagyon az ostobaságuk.
-Na jó, én visszamegyek és megnézek valamit. –jelentettem ki, majd indultam is, nem érdekel, mit válaszolnak. Ha nem tudnak várni, hazamennek, nem izgatom fel magam rajta, csináljanak, amit akarnak.
-Látott erre egy szőke fiatalembert? –leszólítottam egy öregebb fazont, biztos ő volt az edző.
-Hirtelen nem tudom kire gondolsz. –mondta, majd beleszívott a cigijébe.
-Újonc. –közöltem, s ekkor látszólag le is esett neki, hogy kiről van szó.
-Ja, hogy ő. Lehet, hogy már elment, nem tudom.
-Legyen szíves elárulni a nevét, fontos lenne. –meglepett képet vágott, mivel nem tudta, hogy miért érdeklődöm felőle. Akár azt is hazudhattam volna, hogy a barátnője vagyok, de akkor mást kellett volna mondanom. Már késő.
-Nem adhatok ki személyes adatokat egyetlen játékosról sem, sajnálom, hölgyem! –ha tudná, ki vagyok, ezek szerint nem ismert, de legjobb lesz tudtára adni, csak azért, hogy árulja el.
-Tudja, ki vagyok én? –vetettem fel a kérdés, majd megrázta a fejét, miszerint nem is sejti. –Louis Tomlinson húga. –közöltem vele vigyorogva, ekkor a szája o alakot vett fel.
-Ezt nem tudtam, így már mindjárt más. –úgy tűnik könnyű dolgom volt, legalábbis azt hittem egy darabig. –De bármit lehet mondani, attól még bizonyítani nem tudod. –elszálltak a remények. Ha ő nem mondja meg, akkor majd kiderítem saját magam, ugyanis holnap is lesz egy edzés, lesz lehetőségem vele beszélni, mármint nem ezzel a vén rókával, vele a halál sem akarna társalogni. Elhúztam a közeléből, nem volt kedvem hadakozni vele, Louisék felé vettem az irányt, akik csak engem vártak, már úgy volt, hogy indulhatunk, de megint közbejött valami. Nagy meglepetésemre megpillantottam azt a személyt, akik egészvégig kerestem, akiről már azt hittem elment, de ezzel kapcsolatban szerencsére tévedtem. Kicsit messzebb tartózkodott tőlünk, ezért futásnak eredtem, nehogy lelépjen, időnként visszanéztem Louisékra, akik csak értetlenül bámultak utánam. A szőke fiú felém fordult, mert látta, hogy felé tartok, arcán meglepettséget láttam, mivel délután nem a megfelelő hangnemben beszéltem vele, amit már százszor megbántam.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó! Hamar írd a kövit!

    VálaszTörlés
  2. Egyetlen óriási hibát találtam az egész blogban.
    A főszereplő.
    Mármint nem ő maga, mert örülök hogy nem csak Lottiet használják fel, hanem a viselkedése. Mármint, ahogy így látványosan utálja a bátyát és az állanó hisztije hogy Louis elszállt, bennem inkább azt az érzést kelti, hogy itt nem Louis van rossz úton hanem a lány. Mármint eddig semmi negatívumot nem találtam Louisról, annál a pár dolognál amit Felicití felsorolt magában. Meg már nem azért de mi az a dolog a puszival? Mármint nekem is van bátyám és ha megölel akkor az valami csoda. A pusziról még csak álmodni sem merek. Szóval maga a sztori nekem tetszik tényleg jó, mindössze nekem a csaj viselkedéséból az jön le hogy egy hiszit picsa, akit rohadtul zavar, hogy nem ő van a középpontban és aki nem örül neki, hogy a bátyának bejött az élet, és van pénzük. Vágom hogy rossz hogy nincs ott Louis, de mikor végre el tud szabadulni és velük lenni akkor örülnie kéne nem pedig picsáskodni..://

    nem bántás vagy ilyesmi mert amúgy tényleg jól írsz és tényleg jó a sztori, mindössze ahogy olvasom nekem ez jön le a csaj viselkedéséből://

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tartalmas kommentet, ez nagyon boldoggá tett. És egyáltalán nem bántottál meg vele, sőt kifejezetten örülök, hogy valaki leirta őszintén a véleményét.
      Fizzy karaktere direkt ilyen, bár nem akarom elmondani a továbbiakat, de nem mindig lesz ilyen csak az elején, s valami meg fogja változtatni és teljesen máshogy fogja látni a világot. Csak ennyit mondhatok el, tehát nem lesz végig ilyen. Majd meglátod, tarts ki :D

      Törlés
  3. Én tökön rúgtam volna azt a vén embert.:D
    Sőőt Lottieval egy idős vagyok azt Ő most nézz ilyen nyálas filmeket én meg anno általánosba néztem első osztályba. Lottie fázis késésbe vagy.:P
    Amúgy nagyon jó rész van a vég érdekes lett volna, hogy Fizz annyira fut, hogy a szőkére esik aw na az lett volna valami c: De így is zseniális lett. c:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy. Mexikói sorozatokat leginkább a mamik nézik, minthogy a kislányok :D

      Törlés