2014. november 28., péntek

4. rész - Kompromisszum

Christoph Leitgeb


Épp hazafelé indultam volna, amikor a barna hajú fiatal lány, akivel nem olyan rég beszéltem, elkezdett felém futni, s én akkor megálltam, hogy meghallgassam őt.
-Várj, kérlek! –kiabálta. Nem szóltam semmit. –Valamit elhagytál. –mondta, majd előhúzta a táskájából a könyvemet, amit nem is vettem észre, hogy elhagytam. Odanyújtotta felém, a szeme csillogott.
-Hogy került hozzád? –kérdeztem értetlenül, majd elvettem tőle.
-Elejtetted, mivel esett, szét is ázott rendesen. Majd szárítsd meg. –felelte.
-Köszönöm. –azért ennyit megérdemel, még akkor, ha goromba volt velem. Kicsit megbántott, de hamar túltettem magam rajta, ráadásul egy csinos hölgyről volt szó. Közben odaért Louis is, aki a csapattársam, meg az ő haverja, Lucas. A lány eléggé hasonlított Louisra, ezért feltételeztem, hogy testvérek lehetnek.
-Mit akarsz a húgomtól? –kérdezte kissé gorombán, bár nem adtam rá okot, hogy ilyen legyen velem.
-Semmit. Ő jött ide hozzám, mert elhagytam a könyvemet és ő megtalálta. –mondtam nyugodtan, továbbra is normális hangnemet ütöttem meg annak ellenére, hogy ő szinte bunkó volt velem.
-Akkor jó. Húzzunk el innen, Fizzy! –ezzel megragadta testvére karját, és elhúzta onnan. Teljesen úgy tűnt, hogy átnéz rajtam, illetve megvet, de az okát nem értettem, hiszen mind idáig nem is váltottunk egy szót sem.
-Várjatok! –állítottam meg őket, mert meg akartam kérdezni, hogy mit ártottam. Talán nem tudok róla, de mégis megbántottam őket, ezt szerettem volna megtudni.
-Mi van már? –nyögte oda flegmán Louis, látszott rajta, hogy elege van belőlem.
-Egy kérdésre válaszolj! –utasítottam.
-Nyőgd már ki, Istenem! Nem fogunk estig itt állni miattad! –fölényes volt.
-Mi bajod van velem? –kérdeztem visszahúzódva.
-Semmi, hagyjál már minket! –kiabálta, majd elmentem. Inkább hagytam őket a fenébe, szóra sem érdemesek.

Louis Tomlinson


Ha ez a rosszarcú fickó kikezd a húgommal, akkor a puszta kezemmel fogom megölni, az egyszer biztos. Közölni kéne vele, hogy csak 13 éves, akkor bizonyára messziről elkerülni, de mertem remélni, hogy Fizzynek sem szimpatikus.
-Miért voltál vele ilyen bunkó? –tárta szét karjait felháborodva a húgom. Én csak a fejemet ráztam értetlenül.
-Nem látod, hogy milyen? Látszik rajta, hogy perverz! Undorító! –emeltem fel a hangom, de Fizzynek egyáltalán nem tetszett, hogy ítélkezem felette, s el is ismerem, hogy azt tettem, ráadásul ismeretlenül, mert még esélyt sem adtam neki, hogy megismerjük egymást.
-Nem perverz egyáltalán. Nem is ismered és ilyeneket mondasz róla? Eddig is tudtam, hogy egy beképzelt alak vagy, most meg már főleg nem fogok neked megbocsátani! Légy átkozott. –kiabálta, aztán visszarohant ahhoz az idiótához, amit természetesen nem is akartam hagyni, ezért utánamentem.
-Fizzy, azonnal gyere vissza! –kiabáltam utána, azonban csak annyi volt jó ebben az egészben, hogy a fickó már lelépett. –Nem látod, hogy elment? –fordultam a húgom felé, aki továbbra is haragosan néztem rá.
-Bocsánatot fogsz tőle kérni. –jelentette ki, miközben keresztbefonta a karjait a mellkasa előtt.
-Inkább gyere, ne veszekedjünk ilyen ostobaság miatt. –nyújtottam felé a kezem, hogy kibéküljön, de ő ellökte onnan és továbbra is morcos volt.
-Majd hagyni fogom, hogy ítélkezzél mások felől, csak mert te megteheted, persze csak idézőjelbe rakva, mivel annyira el vagy telve magadtól. –vágta a fejemhez a dolgokat, de én nem éreztem úgy, hogy nagyképű lennék, bár már többen is közölték velem, hogy nagyon megváltoztam, amióta híres vagyok. Kikérem magamnak, én még mindig ugyanaz a Louis vagyok, aki azelőtt és jó lenne, ha megértenék. Meg is mutatom nekik, hogy nincs miért haragudni rám, sőt megfogom látogatni a régi barátaimat és velük fogok lógni, ahogy a régi szép időkben, csak, hogy érezzék a törődésemet és, hogy tudtukra adjam, hogy nem felejtettem el őket.
-Bocsánatot kérek, csak kérlek, ne legyél már velem olyan ellenséges. –szinte már könyörögtem neki, de nehéz eset volt. Fizzy mindig is egy keményfejű gyerek volt, nehezen lehetett befolyásolni. Ha volt egy véleménye, az mellett tűzön-vízen át kitartott és senki az égvilágon nem tudta volna róla lebeszélni.
-Nem tőlem kell bocsánatot kérned, ugye tudod?
-Persze. –csak kizárólag Fizzy kedvéért tenném meg, azonban a fickótól még a hideg is kiráz, annyira rossz volt ránézni, nem, hogy még szóba állni vele és a bocsánatáért könyörögni. Na, erre majd külön felkészülök.
-Induljunk. –sürgettem meg, durcásan foglalt helyet az autó hátsó részében. Kitettem Lucast a házánál, aztán mi is hazahajtottunk. Gyorsan kiszálltam, amint csak tudtam, hogy aztán Fizzynek is segíthesse, fontos, hogy érezze a törődést és a figyelmességet. Nagyon fájt, hogy így eltávolodtunk egymástól, és amíg otthon vagyok, törekszem arra, hogy visszakapjam őt és, hogy ne utáljon ennyire. Tehát kinyitottam neki az ajtót, majd nyújtottam a kezem felé, de nem fogadta el, hanem kipattant magától, majd ment is az ajtó felé. A szám ekkor o alakot vett fel, mintha olyan meglepő lenne, pedig egyáltalán nem volt az. Bezártam az autót, aztán én is bementem.

A másnapi edzésre nem szándékoztam magammal vinni Fizzyt, nem zavart volna amúgy, csak ugye az a fickó egyáltalán nem tetszett nekem, aki egyébként a csapattársam. Reménykedtem benne, hogy a húgom nem akar majd jönni, meg sem kérdeztem.
-Louis, mikor van edzésed? –kérdezte fülig érő mosollyal, viselkedése kissé ledöbbentett, hiszen amióta hazajöttem
-Négykor, de ez miért érdekel téged? Eddig nem érdekelt. –feleltem.
-De most érdekel, mert rájöttem, hogy nem érdemes ellenségeskednünk egymással. Nem te akartál kibékülni? –furcsa volt ez a hirtelen változás és tisztában volt vele, hogy nem ok nélkül teszi, hanem valamit elakar érni, ekkor eszembe jutott a csapattársam, akinek még a nevét sem tudtam, hogy talán miatta akar eljönni. Más okot nem igazán találtam erre.
-Szerintem most jobb, ha otthon maradsz. –jelentettem ki, nem akartam, hogy találkozzon vele.
-Érdekes, amikor meg nem akartam jönni, akkor meg erőltetted. Mi ütött beléd? –kiakadt, de ha nem akarom még jobban magamra haragítani, akkor kénytelen leszek magammal elvinni, azonban szemmel kell tartani.
-Gyere akkor, ha annyira akarsz! –megadtam magam.
-Ezaz! –ugrott egyet örömében, aztán rohant is a szobájába átöltözni. Én már indulásra készen álltam, de megkellett őt várnom, ami körülbelül tíz perc volt. Amikor kijött, igencsak ledöbbentem, ugyanis úgy öltözött fel, mint aki bulizni megy, nagyon kicsípte magát, itt vált biztossá, hogy tetszeni akar annak az idiótának. Nem fogom hagyni, főleg, mert kiskorú és úgy érzem, felelős vagyok érte.
-Indulhatunk? –kérdeztem, lelkesen bólogatott, aztán kinyitottam neki az ajtót, s előreengedtem, mert az udvariasság ezt követelte meg.
Hamarosan megérkeztünk, megint udvariaskodni akartam, miszerint kinyitottam a kocsi ajtaját, aztán nyújtotta neki a kezem. Nagy örömömre végre elfogadta, segítettem neki kiszállni.
-Akkor irány a nézőtér és ne mozdulj el onnan, amíg nem végeztem. Értve vagyok?
-Úgy lesz, ahogy parancsolod. –közölte cinikusan, majd megindult a nézőtér felé, én meg az öltözőbe indultam, a többiek már ott voltak, amin nem is meglepő, ugyanis tíz perc és kezdődik az edzés és én még át sem vagyok öltözve. Nem is izgattam magam rajta, tíz perc rengeteg idő és legalább nem kell ácsorognom a hidegben, mert a többiek azt csinálják, miközben cigiznek. Időnként én is rágyújtok, de edzés előtt nem szeretek, csak akkor, ha ideges vagyok. Ezért én nem is mentem ki velük rágyújtani, hanem maradtam az öltőben kezdésig. Mindössze ketten maradtunk bent, és nem is akárkivel, méghozzá azzal a barommal, akinek Fizzy tetszeni akar, tehát itt volt a nagy lehetőség, hogy beszéljek vele négy szem közt.
-Beszélhetnénk? Ha már úgyis kettesben maradtunk. –törtem meg a csendet, hangom kissé barátságtalan volt vele szemben. Ő csak félénken bólogatott és várta, hogy mondjam.
-Tetszik neked a húgom? –tértem azonnal a lényegre, látszólag zavarba hoztam őt, tehát ebből azt vettem le, hogy bejön neki. Nem tudja, hogy még csak 13 éves, de gondolom, kinézi belőle a 18-at is, ahogy az emberek többsége első látásra. Megszoktak lepődni, amikor közlöm velük az igazságot. –Válaszolj, ha kérdezlek! –emeltem fel a hangom, mert már lassan elment a türelmem.
-Miért érdekel ez téged? –kérdezte felháborodottan, pedig jogomban áll tudni, hogy a húgom kikkel fog találkozgatni. Már, ha fognak, mert biztos, hogy nem fogom hagyni.
-Talán, mert a húgom és tudni szeretném, hogy ki az, aki tetszik neki, mert látom rajta, hogy tetszel neki.
-Ez baromság, mivel eléggé flegma volt velem, biztos vagyok benne, hogy nem vagyok neki szimpatikus. –mondta határozottan, azonban otthon közel sem úgy viselkedett, mint ahogy azt ő előadja. Biztos, mikor a közelében volt, Fizzy mást mutatott.
-Akkor elmondok neked valamit, barátocskám. Mikor tegnap leoltottalak, s mikor utána elmentünk, akkor a védelmedre kelt. Ja, és kiöltözött a kedvedért. Bár, nem árulta el, mert nem is kérdeztem rá, de szinte biztos vagyok benne, hogy miattad. –erre már nem tudott semmit mondani, nem egy bőbeszédű személyiség, arra már rájöttem. –Egyébként mi a neved? –váltottam hirtelen témát.
-Christoph Leitgeb. És téged?
-Louis Tomlinson. –nyújtottam a kezem, hogy kezet rázhassunk, s mikor ez megtörtént, máris feltettem a következő kérdést.
-És honnan jöttél?
-Ausztriából. –közben megbántam az előző napi viselkedésem, s úgy éreztem, bocsánatot kell kérnem tőle.
-Ja, és ne haragudj, amiért tegnap olyan bunkó voltam veled, csak kicsit felhúztam magam, mert a húgomban tombolnak a hormonok és mindenkivel legszívesebben járna. Persze megbocsátom neki, mert még tini és egy darabig még az is lesz. –utaltam a korára, hátha leesik neki, hogy még kiskorú.
-Ezt most hogy érted, hogy még sokáig tini lesz? Én azt hittem, hogy 18-20 éves. Ezek szerint nem? –csodálkozott, a fejem ráztam.
-13. –jelentettem ki, ő meg teljesen ledöbbent.
-Az igen, ezt nem gondoltam volna. –láttam az arcán a csalódottságot, hogy nem lehet köztük semmi.
-Tehát arra kérlek téged, hogyha tapad rá, minden esetben utasítsd vissza, mindkettőtök érdekében.
-Ez természetes, sosem kezdenék ki kislányokkal.
-Helyes! –mondtam, aztán már nyitottam is az ajtót, mert a tíz perc lassan letelt. –Kezdődik az edzés. –tettem hozzá, aztán mindketten az edzőpálya felé igyekeztünk. Edzés közben végig Leitgebet figyeltem, illetve a nézőtéren lévő Fizzyt, s azt vettem észre, hogy időnként egymásra néznek, és a húgom mosolyog is rá, amit a srác persze nem viszonoz. Tehát tartotta magát a megbeszéltekhez, aminek kifejezetten örültem. Talán mégsem olyan, mint amilyennek gondoltam, kellemeset csalódtam benne és most már azt is el tudtam volna képzelni, hogy összehaverkodjak vele. Azt az ötletet aztán elvetettem, mert úgysem lenne rá időm, mindössze három hónapot leszek a csapattal, vagy még annyit sem. Minden Jacktől függ, de reménykedtem benne, hogy egyszer sem fog felhívni, mert már nagyon elegem volt belőle. Vége lett az edzésnek, elköszöntem mindenkitől, aztán mentem Fizzyért a nézőtérre.
-Menjünk! –jelentettem ki, látszólag egyáltalán nem tetszett neki ez az ötlet.
-Én még maradnék, szeretném megismerni a csapattársaidat, mert jó fejeknek tűnnek. –mondta fülig érő mosollyal, kezdett idegesíteni a viselkedése, de bíztam abban, hogy Leitgeb visszafogja utasítani, sőt szinte biztos is voltam benne, hogy így tesz, ezért odaengedtem a húgomat.
-Rendben, megismerheted őket, ha ennyire akarod. –adtam be a derekam, aztán rohant is az öltöző felé. Azért reménykedtem, hogy tör rájuk, de szerencsére volt annyira érett és megállt a bejárat előtt. Én a helyemen maradtam egy darabig, aztán odaálltam mellé, ő meg rám nézett és olyan dolgot tett, amire nem is számítottam.
-Köszönöm szépen, te vagy a legjobb tesó a világon! –kiáltotta, aztán a nyakamba ugrott, majd nyomott egy cuppanós puszit az arcomra. Meglepődöttségem miatt szóhoz sem jutottam. 

3 megjegyzés: