Bocsi a késésért, annyira azért nem késtem. Mivel holnap szenteste, szeretnék mindenkinek Kellemes Ünnepeket kívánni, illetve Louis Boldog Születésnapot, holnap lesz 23 éves. Jó olvasást és Boldog Karácsonyt!
Christoph Leitgeb
Minek
maradjak ott, ha mindenki ellenem fordult a semmiért, mert a kis pop sztárocska
gondolt egyet és bajba akart sodorni. Sikerült is neki. Jelenleg nem érdekelt semmi
sem, nekem szükségem volt pár napra, hogy elfelejtsem ezt az egészet, és ha
szembe kell szállni a rendőrökkel, akkor megteszem, ez van. Az igazság úgyis
győz, tudom magamról, hogy ártatlan vagyok.
Addig
is hazajöttem Grazba kikapcsolódni egy kicsit, senkinek sem szóltam, keressenek
csak, nem tud érdekelni. Mielőtt hazamentem volna, betértem valahová, hogy
ajándékot vegyek anyának, s igaz, hogy csak nem rég jöttem el, mégis ezer évnek
tűnt ez a kis idő is. Megérkezésem pillanatában nem tartózkodott otthon, tehát
kicsit várnom kell, legalább lehetek egy kicsit egyedül.
Megcsörrent
a telefonom, nem volt ismerős a szám, de annyit tudtam, hogy Angliából érkezik
a hívás. Gondolkoztam, hogy felvegyem-e, mert akkor biztosan vissza kéne
mennem, azonban a jelenlegi helyzettel lehetséges, hogy csak rosszat tennék
magammal, illetve a jövőmmel. Nagy felelőtlenség volt minden szó nélkül
hazajönni, anélkül, hogy tudnának rólam bármit is, tehát amellett döntöttem,
hogy beleszólok a készülékbe.
-Hol
a fenében vagy már? Mindenki téged keres, már azon gondolkoztunk, hogy
bejelentjük a rendőrségen az eltűnésed! –hallottam meg a túloldalról az edző
erőteljes szidalmazó hangját.
-Majd
visszamegyek, de szükségem van pár nap pihenésre a történtek után. –válaszoltam
neki higgadtan, annak ellenére, hogy ő majd fel tudott volna robbanni az
idegtől.
-De
ilyen nincsen, ez ostoba gyerekes viselkedés, amit csinálsz! Neked kötelességed
van, szerződés köt hozzánk és nem lehet öntörvényűen csak úgy hazajönni. –már
eltartottam a telefont a fülemtől, annyira üvöltözött. Legszívesebben rácsaptam
volna, de nem tehettem meg sajnos. –Ha ezt megtudja a klubvezető, kiveri a
balhét és téged meg kicsap! Gyere azonnal vissza, amíg észre nem veszi!
–folytatta a veszekedést, legalábbis ez annak indult volna, ha én is vevő
lettem volna rá.
-Oké,
rendben! Holnap ott vagyok. –feleltem.
-Nem
holnap! Még ma visszakell érned az ötórai edzésre!
-Jó,
de már négy óra van, egy óra alatt hogy érek vissza? Ez lehetetlenség.
-Ott
lehet négy óra van, de itt csak három, és itteni idő szerint kezdődik ötkor az
edzés, te is nagyon jól tudott, ne játszd itt nekem a hülyét! –kicsit már
visszább vett, azonban még mindig idegbetegeskedett.
-De
csak holnap tudok visszamenni, sajnálom!
-Követelem,
hogy most azonnal gyere vissza, különben esélyt sem kapsz a játékra! –nem
mintha érdekelne ez az ócska csapat, a légkör is rossz, legalábbis én úgy
érzem, hogy nem fogok tudni oda beilleszkedni, hála annak a nagyképű
sztárocskának, Louiskának.
-Köszönje
meg Tomlinsonnak!
-Nem
jelent fel, mert nagy szíve van, pedig megérdemelnéd! Na, mindegy, jobb, ha nem
vagy itt, mert közveszélyes vagy! –aztán kinyomta szerencsére legnagyobb
örömömre. Visszaakartam menni, de ilyen áron jobb, ha itthon maradok, inkább
leszek naplopó, minthogy oda még egyszer betegyem a lábam.
Pár
óra múlva anya is hazajött, eléggé meglepett fejet vágott, amikor meglátott
engem, mivel nem számított arra, hogy hazajövök. Nem szóltam neki, nekem is
nagyon váratlanul jött, de most ez van.
-Hát
te? –kérdezte meglepetten.
-Amint
látod, hazajöttem. –feleltem nyugodtan.
-Mi
történt? Miért jöttél haza ilyen váratlanul? Mivel csak nem rég mentél el. Nem
érezted jól magad? Kérlek, meséld el, hogy mi történt veled, mert amíg távol
voltál, halálra aggódtam magam, mert te külföldön voltál, nagyon messze innen,
de most megnyugodtam, mert itt vagy. Valaminek kellett történnie, hogy
hazajöttél! Ugye nem bántottak? –valóban halálra aggódta magát értem, mindig
ezt csinálja, ha messzebbre megyek, most meg főleg, hogy még az országot is
elhagytam nélküle. Néha már agyamra ment ez az örökös aggódása, mert
legtöbbször túlzásba esett, de e nélkül nem ő lenne. Talán jobb, ha nem említem
meg a történteket, lehet, hogy már nem is aktuális, mert belül igenis reménykedtem
abban, hogy nem jelent fel, de abban biztos voltam, hogy ezentúl ki fognak
rekeszteni a csapatban.
-Nem
történt semmi. –hazudtam, látszólag el is hitte, mert nem faggatózott tovább. Lett
egy kis nyugalmam és nem kellett anya hülyeségeit hallgatni, amihez jelenleg
nagyon nem volt idegzetem, talán megértette, hogy nem vagyok abban a
hangulatban. Azonban később kiderült, hogy csak azért hagyott magamra, mert
kezdődött a kedvenc sorozata. (Mexikói
sorozatokat nézett. – a szerk.)
Eltelt
egy óra, ami azt jelentette, hogy vége a mai résznek, következik a szokásos
faggatózás, s persze nem is tévedtem, már jött is.
-Nos,
akkor most mindent elmesélsz, hogy miért jöttél haza és beszámolsz a
történtekről. –követelte. Úgy kezelt, mintha egy tíz éves lennék, egyszerűen
nem képes felfogni, hogy már felnőttem, és amikor 22 éves koromban a Salzburg
csapatához igazoltam, hónapokig depressziós volt, amiért én elköltöztem.
-Hazajöttem
pár napra. Ahelyett, hogy örülnél, inkább itt idegesítesz. –kicsit idegesen
beszéltem hozzá, meg is sértődött.
-Nagyon
megváltoztál, amióta Angliába mentél. –mondta halál komolyan, ekkora hülyeséget
is csak az én anyám tud mondani, hiszen nem rég mentem el, hogyan is tudtam
volna ilyen rövid idő alatt megváltozni.
-Nem
változtam meg, ugyanolyan vagyok. Nem értelek. –mondtam.
-Látom
rajtad, hogy ideges vagy, már eleve úgy jöttél meg. Engem nem tudsz átverni,
mert ismerlek, mint a tenyeremet. –nehéz eset, az egyszer biztos és addig nem
fog békén hagyni, ameddig el nem mesélek neki mindent. Ha ennyire akarja, akkor
legyen, de csak az ő érdekében akartam elhallgatni, mert tudom, hogy csak
szenvedne.
-Összevesztem
valakivel. –kezdtem bele, aztán csend következett, mert képtelen voltam
folytatni.
-Komolyan
ezért jöttél haza? –akadt ki.
-Igen,
mert elég nagy szarba kevert, azt inkább ne akard tudni. –biztos voltam benne,
hogy kiakarja belőlem húzni.
-Tessék?
Mi az, hogy szarba keverd? Most azonnal elmesélsz mindent részletesen és nem
ilyen tőmondatokban! –emelte fel a hangját, kissé felment benne a pumpa.
-Megvádolt,
hogy késsel támadtam rá és becsempészett egyet az öltözőbe, aztán később az
edző megtalálta és persze mindenki neki hitt. Ketten voltunk az öltözőben,
ezért is jutott ez eszébe. Azért jöttem haza, mert félek, hogy börtönbe
kerülök, bár tuti itt keresnek majd először, ha ott nem találnak meg. –amikor
felidéztem ezeket a rossz emlékeket, a sírógörcs fogott el, ezért eltakartam az
arcom. Egyszerűen utáltam, ha valaki sírni lát, még akkor is, ha anya az, pedig
ő már ismer. Inkább felálltam és a szobámba rohantam, becsuktam magamra az
ajtót és ott adtam ki magamból mindent, persze csak halkan. Anya szerencsére
nem jött utánam, tudta nagyon jól, hogy ilyenkor egyedüllétre vágyom, s ezt
tiszteletben is tartotta, amiért nagyon hálás voltam.
Felicite Tomlinson
Az
egész utat végig izgultam, szerencsére nem akadt gondolom a repülőtéren, hogy
kiskorú létemre egyedül utazom. Ilyenkor meg nem foghattam arra, hogy többnek
látszom, mert elkérték az útlevelem, azonban csak egy pillantást vetettek rá,
majd vissza is adták.
Osztrák
légitársasággal utaztam, tehát egy angol szót sem lehetett hallani, illetve
feliratot látni, emiatt kezdtem elveszettnek érezni magam, amiért nem értettem
semmit, de azért reménykedtem, hogy a személyzet legalább beszéli az angolt. Hamarosan
hozták a kaját, ami nem volt túl guszta, azért csak a felét ettem meg, a többi
mehet a kukába, szerencsére az utaskísérők tudtak angolul, ekkor nagy kő esett
le a szívemről, hogy mégsem vagyok annyira elveszve, mint hittem. Közben amúgy
kiderítettem Louis csapattársának a nevét, anélkül el sem jöttem volna, tehát
megtudom kérdezni az utaskísérőt, ismeri-e és, ha igen, akkor merrefelé kell
keresni, melyik városban. Attól, hogy a repülő Bécsben landol, még közel sem
biztos, hogy ő ott lakik, akkor majd lehet vonatoznom is kell.
-Elnézést!
–szólítottam meg az utaskísérő hölgyet.
-Miben
segíthetek? –kérdezte kedvesen.
-Ismerős
az a név, hogy Christoph Leitgeb? –tértem azonnal a lényegre, ő csak a fejét
rázta, ezek szerint nem hallott róla.
-Sajnos
nem ismerem. Ki ő?
-Egy
focista.
-Nem
vagyok otthon a focisban, sajnálom, de nem tudok segíteni.
-Azért
köszönöm! –ezzel ment is tovább a dolgára, én meg elgondolkoztam, hogy elég
viccesen festene, ha mindenkit végig kérdeznék. Jobb megoldást kell találnom,
aztán eszembe is jutott. Rá kell keresnem a nevére az interneten, megnézni
melyik csapatban játszott először és abban a városban keresni, vagy ha ott nem,
akkor a szülővárosában.
A
repülőtéren meg is tudtam nézni, mert volt wifi, kiderült, hogy Salzburgban
játszott előtt, de Grazban született, tehát most el kellett döntenem, hová
menjek először. Salzburgra esett a választásom, mert ha ott megtalálom a volt
csapattársait, akkor ők útba tudnak majd igazítani hozzá és tudni fogják, hogy
hol van. Mivel számomra teljesen ismeretlen volt ez a város, kértem egy taxit,
imádkoztam, hogy beszéljenek angolul és a pályaudvarra vitettem magam.
Fizettem, majd siettem befelé és megnéztem az induló vonatokat. Nem lettem
okosabb, ezért megkérdeztem.
-Mikor
megy vonat Salzburgba?
-Egy
óra múlva. –vettem a legközelebbi járatra egy jegyet és kivártam az egy órát.
Mire
megérkeztem, már este tíz órát mutatott az óra, a várost nem ismertem, bolyongtam
összevissza, már azt sem tudtam, hogy hol vagyok, az embereket kérdezgettem,
hogy ismerik-e, de voltak olyanok, akik meg sem tudtak szólalni angolul. Volt,
aki ismerte, de csak annyit tudott róla, hogy Angliába igazolt, semmi mást, a
következő azt tanácsolta, hogy menjek el az edzőpályára és ott érdeklődjek,
hátha ott többet tudnak mondani. Azonban találkoztam bunkókkal is, akik
elküldtek anyámba.
Ezt
a programot inkább áttettem másnap, inkább szállást kerestem, mert nem akartam
az utcán aludni ebben a hidegben. Szerencsére volt helyük, előre kellet
fizetni, utána megkaptam a kulcsomat és elmondták, hogy az árban benne van a
reggeli, tehát menjek le majd az étkezőbe. Amikor elkérték a személyimet,
nagyon izgultam, hogy belém fognak kötni, hogy kiskorúként egyedül vagyok itt,
mereven lestem a recepciós lány arcát, de nem vettem rajta észre semmit.
-Szüleid?
–kérdezte meglepődve.
-Egyedül
vagyok. –válaszoltam feszülten, s közben azon izgultam, hogy be fog-e engedni,
de szerencsére nem lettem elzavarva, hanem minden probléma nélkül átadta a
kulcsot és már mehettem is. Ez meleg helyzet volt, kiskorúként nem a legjobb
dolog külföldön mászkálni egyedül. Épp, hogy csak kipakoltam a fontosabb
dolgokat, amikor valaki kopogott. Ki kereshet itt engem ilyenkor? Óvatosan
ajtót nyitottam, egy középkorú nő állt az ajtóban.
-Jó
estét! Miben segíthetek? –szólaltam meg angolul, reméltem, hogy érti.
-Értesültem
egy brit kislány érkezéséről, aki a szülei nélkül érkezett, azt a feladatot
kaptam, hogy figyeljek rád, mert bizonyára te vagy az, ezt a szobát mondták.
Tehát, ha bármi gond van, fordulj hozzám, a veled szemben lévő szoba az enyém. –nagyon
kedves volt, így örömmel fogadtam el az ajánlatát.
-Rendben,
köszönöm! –mondtam ugyanolyan kedvesen neki, mint ahogyan ő szólt hozzám. Nagyon
tetszett a hozzáállásuk a dolgokhoz és nagyon kedvesek voltak velem.
Szerencsére az éjszaka folyamán nem kellett átkopognom hozzá, azonban az
étkezőben reggeli közben összefutottam vele.
-Jó
reggelt! –köszöntem rá.
-Szia!
Hogy aludtál? Ugye nem volt semmi gond? –fordult felém mosolyogva, ez engem is
arra késztetett.
-Köszönöm,
nagyon jól és nem volt semmi baj. –mondtam.
-Akkor
jó. Jó étvágyat és további jó utat!
-Köszönöm.
Önnek is! –elgondolkodtam azon, hogy a szálloda egyik vendége lehet csak, vagy
az alkalmazott, az utóbbi a valószínű. De akkor miért a vendégek között eszik?
Mindegy, ezt már nem fogom megtudni, nem mintha annyira izgatna, úgyis elmegyek
innen. Reggeli után összepakoltam, aztán leadtam a kulcsot, közben
útbaigazítást kértem, hogy merre találom az edzőpályát. Elmagyarázták, kaptam
egy térképet is, ami megkönnyíti a helyzetemet. Elindultam, amerre mondták és
pár kérdezés után ott is találtam magam, csak nem volt ott senki, minden be
volt zárva. Marha jó, most aztán várhatok, fogalmam sem volt, mikor van itt
edzés. De, ha valamit szeretnék, muszáj leszek várni.
Délután
három órakor bukkant fel itt a legelső ember, gyorsan odarohantam hozzá,
reménykedve, hogy beszél angolul.
-Tud
nekem segíteni? –megszólítottam.
-Attól
függ miben. –mondta egyhangúan, közel sem volt olyan kedves, mint a
szállodában.
-Egy
bizonyos személyt keresek, aki ebben a csapatban játszott, azonban eltűnt
minden szó nélkül nyomtalanul. –kicsit remegett a hangom az izgalomtól, furcsán
nézett rám.
-Mi
a neve?
-Christoph
Leitgeb. –feleltem.
-Már
eligazolt Angliába, rossz helyen keresed, kislány!
-Tudom,
de eltűnt és senki sem tudja, hol van. Nem tudod, hol kereshetném. Tudod hol
volt az itteni háza? Vagy volt máshol is háza? –faggatóztam, mindenképpen ki
kell szednem belőle, feltételezem, hogy ez a fickó a csapat játékosa, tehát
tudnia kell.
-Miért
adnám ki egy brit lánynak a címét. Különben is az itteni házában már más lakik,
tehát itt hiába keresed. –eléggé flegmán viselkedett, ami idegesített, viszont
a célomat mindenképpen elakartam érni. –Biztos vagyok benne, hogy Angliában
ismerted meg, tehát annyira régóta nem ismerheted, tehát nem áll jogodban
felkeresned a lakásán, ha ő nem adta meg neked a címed. –ezzel be is fejeztem
vele, amint megláttam több fickót is erre jönni. Odarohantam hozzájuk és egyből
a lényegre tértem.
-Christoph
Leitgebet merre találom? –ekkor mindannyian összenéztek, nem értették ezt az
egészet.
-Már
nem itt játszik, hanem Angliában.
-De
onnan eltűnt és senki sem találja, el kell mennem hozzá.
-Nem
jött ide.
-Tényleg
eladta az itteni házát? –kérdeztem kétségbeesetten, ők bólogattak. –Grazba ment?
–kérdezősködtem tovább.
-Nem
tudjuk hol van, nem beszéltünk vele azóta.
-Lehetséges,
hogy odament?
-Ha
ide nem, akkor csak odamehetett, már ha egyáltalán Ausztriában van.
-Tudjátok
a grazi címét?
-Nem! –mindenki ezt
állította, ez ellen nem tehettem semmit, azonban volt egy olyan érzésem, hogy
tudják, csak nem akarják kiadni, mondjuk jogos is, de el kellett fogadnom. Megköszöntem,
aztán indultam a pályaudvar felé, irány Graz.
Köviiit!!!
VálaszTörlésNagyon jooo*__*:3