Tudom, nem nagy szám ez a történet, nem is csodálkozom, mivel alig olvassátok. Sokak szerint unalmas. Hát nem tudok mit csinálni, ha már elkezdtem végig írom, akkor is, ha senki sem olvassa. Ez van.
Ez az év első bejegyzése és jó olvasást mindenkinek! Kicsit rövidebb lett ez a rész, mint az eddigiek.
Christoph Leitgeb
Valaki
csöngetett, nem igazán érdekelt, mert ezeket úgyis anya intézi. Biztosan hozzá
jöttek, mert mindenki úgy tudja, hogy én Angliában vagyok, ezért nem is
látogathat meg senki. Kicsit később anya benyitott hozzám, majd így szólt.
-Christoph,
a barátnőd keres, nem is meséltél róla. –mondta, ekkor nagyon meglepődtem, mert
nem volt barátnőm. Vajon ki lehet az? El sem tudtam képzelni, ezért odarohantam
az ajtóhoz, hogy szemügyre vegyem. Majdnem elájultam, amikor megláttam a
bejáratnál azt a kislányt, Louis húgát. Hogy merte azt mondani, hogy a barátnőm
és egyáltalán minek jött utánam? A másik, hogy honnan tudta, hogy itt lakom,
mikor Angliában senki sem tudja az itteni címemet?
-Te
mit keresel itt? –támadtam meg hirtelen, aztán meg is bántam, mert látszólag
kicsit megijedt a kirohanásomtól.
-Eljöttem,
hogy visszavigyelek! Vissza kell jönnöd, Louis megígérte, hogy nem jelent fel.
–kissé hangosan beszélt, ezért anya is meghallotta a lényeget belőle. Közbe is
lépett.
-Ki
nem jelent fel kit? –vágott közbe, ezt akartam elkerülni, hogy anya is tudomást
szerezzen róla, erre ez a kis csitri direkt hangosan mondja. Gyorsan
közbevágtam, mielőtt ő szóhoz juthatott volna és elkotyogta volna az egészet.
-Egy
csapattársam a másikat, nem lényeg. –zártam le a témát, de anyát ez nem
nyugtatta meg egyáltalán.
-Úgy
hallottam, mintha rólad lett volna szó. –ellenkezett.
-Félre
hallottad. –ekkor Fizzy előlépett, szólásra nyitotta a száját, de fogalmam sem
volt, hogy mire készül. Reméltem, hogy nem árul el, de tévedtem.
-Miért
titkolod anyád elől, hogy Louis megakart téged vádolni, hogy késsel támadtál
rá, mikor ez nem igaz? Te is tudod, hogy ez nem igaz, tehát itt csak Louis a
hibás és nem kéne menekülnöd, mert mindenki tudja, hogy ártatlan vagy. –ekkor
ránéztem anyára, megdöbbent fejet vágott, ő maga sem akarta elhinni a
hallottakat. Reménykedtem benne, hogy hisz nekem, ha már ennek a kis csitrinek
kinyílt a szája. Nagyon ideges voltam rá, szívem szerint kizártam volna, de nem
akartam bunkó és udvariatlan lenni vele.
-Igazat
beszél ez a lány, fiam? –akadt ki anya, lehajtottam a fejem és csak bólogattam.
–Miért nem szóltál erről? –folytatta.
-Mert
nem akartam, hogy idegeskedj miattam. –vallottam be, de nagyon nehezemre esett,
utáltam erről beszélni.
-Inkább
meséld el pontosan hogy történt. –kérte, ekkor vettem egy nagy levegőt,
behívtam Fizzyt, aztán leültünk mindhárman a kanapéra és belekezdtem.
Anya
teljesen kiborult, sokkal jobban, mint én akkor. Tudtam, hogy így fog reagálni,
ezért sem akartam neki elmondani, csak már rákényszerültem. Reménykedtem benne,
hogy az ügy lezáródik és jobb lesz elfelejteni az egészet, ezért sem tartottam
olyan fontosnak beszámolni neki róla. Hát ez most így alakult.
-Ne
borulj ki ennyire, anya! Nem fogok börtönbe kerülni. –próbáltam nyugtatni kevés
sikerrel.
-Louis
a bátyám és megmondta, hogy nem fogja feljelenteni Christophot. –tette hozzá
Fizzy, ha minden igaz, akkor talán hihetek neki. Vissza kell mennem, mivel szó
nélkül jöttem el.
-Nagyon
remélem, hogy így is lesz, mert különben az a Louis nagyon meg fogja bánni. –emelte
fel a hangját anya, nem tűrte, ha engem bántanak. Próbáltam ilyenkor nyugtatni,
de mindig felhúzta magát.
-Ez
mire volt jó, Fizzy? –szóltam a lányhoz.
-Jobb
lett volna titkolni? –értetlenkedett.
-Hát
látod, milyen reakciót váltott ki belőle. –néztem rá haragosan, utána pedig
anyára, kissé magamhoz öleltem. –Semmi baj, hamarosan mindenki elfelejti ezt az
egészet, Louisnak is van annyi lelkiismerete, hogy ne tegye meg. –mondtam. Egy
perc csend következett, amíg anya meg nem nyugodott, aztán ő törte meg a
csendet.
-Be
sem mutatsz a barátnődnek? –Fizzyre néztem, hülye fejet vághattam, pont, mint
ő.
-Ő
nem a barátnőm, hanem az egyik csapattársam húga, nem tudom miért mondta azt.
–anya igencsak meglepődött ezen, de aztán mindent megmagyaráztunk, miszerint
Fizzy csak viccelt. Bár szerintem nem volt az egyáltalán, de nem tartottam
jelentősnek ezt a dolgot.
Fizzy
nálunk töltötte az éjszakát, megkapta a vendégszobát. Még aznap este megvettük
a repülőjegyet Angliába. Másnap indulás előtt felajánlottam a lánynak, hogy
meghívom ebédre apa éttermébe, örömmel elfogadta. Útközben beszélgettünk.
-Tegnap
betértem egy étterembe, ahol téged kerestelek és az ottani tulajdonos ismert
téged. Ő az apád? –kérdezte.
-Nem
tudom melyik étteremben voltál, de majd meglátjuk. –zártam le a témát, mert
hamarosan meg is érkeztünk.
-Igen,
ez volt az az étterem. –vágta rá, én csak mosolyogtam, majd az udvariasság
kedvéért kinyitottam neki előre az ajtót. –Akkor ő volt az apád. –motyogta magában,
de én meghallottam, utána helyet foglaltunk az egyik asztalnál. A pincérnő
odalépett hozzánk.
-Sziasztok!
Hozhatok valami üdítőt? –kérdezte, miközben a kezében tartotta a tollat és a
kis füzetet, ahová a rendeléseket írta fel, azonban előtte elénk rakott egy
étlapot.
-Egy
kólát nekem. –vágta rá Fizzy, ezért én is azt kértem. –És kérlek, szólj a
főnöknek. –szóltam egy utolsó mondatot a pincérnőnek.
-Ki
keresi milyen ügyben? –kérdezte.
-Mondd,
hogy a fia keresi. –zártam le a témát, ekkor ment is a dolgára, miután
beleegyezett.
-Tök
kedves az apád. Nagyon segítőkész volt. –mondta Fizzy.
-Igen?
–kérdeztem rá.
-Ha
ő nincs, akkor nem talállak meg téged, megadta a címed, de nem árulta el, hogy
te laksz ott, csak annyit, hogy ott majd fognak tudni segíteni rád találnom. –apa
mindig is ilyen volt, már meg sem lepődtem ezen. Nem szólaltam meg inkább. Eltelt
körülbelül öt perc, apát láttam közeledni, a kezében egy tálca volt, amire
három pohár ital volt elhelyezve. Hát igen, ezek az általunk megrendelt üdítők
voltak, illetve magának is hozott egyet. Letette az asztal közepére, majd
helyet foglalt mellettem, Fizzy meg szemben ült velünk.
-Csak
sikerült. –nézett apa Fizzyre.
Louis Tomlinson
Bosszantott,
hogy Fizzy Ausztriába ment Leitgeb után, senkinek sem hiányzik, de ő meg
visszaakarja hozni, azonban nem jósolok neki sikerült, mivel fogalma sincs,
hogy egyáltalán melyik városban keresse. Legalábbis ezt reméltem, de belül
mégiscsak azt éreztem, hogy nem egyedül fog hazajönni. Leültem a kanapéra
Lottie mellé, aki épp a tévécsatornákat lapozgatta, látszólag jelenleg
mindenhol gagyi műsorok mentek, nem is nagyon hiányzik amúgy, egyébként sincs
időm tévézni.
-Mi
az, nem találtál semmi jót? –fordultam legidősebb húgom felé.
-Halálra
unom magam. Felhívtam a haverokat, de senki se ér rá, vagy csak egyszerűen nem
akarnak velem lógni, pedig népszerű vagyok. –aztán vállat rántott, nem nagyon
érdekelheti a dolog.
-Azért
vagy népszerű, mert egy híres énekes húga vagy? –vontam fel a szemöldököm, majd
egy kissé öntelt mosoly jelent meg az arcomon. Kár lenne tagadni, tényleg
sikeres vagyok, ha meglátnak, mindenki összehúzza magát, a rajongók lerohannak,
hogy szeretnének velem egy közös képet és egy autógrammot. Bármit kiejtek a
számon, parancsnak fogják fel az emberek, s ez nekem nagyon tetszett. Ilyenkor
hatalmasnak éreztem magam, pedig nem kértem, hogy hódoljanak be nekem, maguktól
teszik. Ilyen a személyiségem, ez van.
-Lehetséges,
de én is tettem érte, hogy szeressen mindenki. –vallotta be, ő pont olyan, mint
én, nem hiába a kedvenc húgom. Őt is érdekli a siker, a gazdagság és az ilyesmi
dolgok, modell szeretne lenni, ha elvégzi az iskolát, természetesen segíteni
fogom a karrierjét.
-Mert
te egy szerethető személyiség vagy. –közben átkaroltam a vállát és magamhoz
szorítottam.
Hallottam,
ahogy nyílt a bejárati ajtó, gyorsan odakaptam a tekintetem, s láttam, ahogy
Fizzy beteszi a lábát. Nagyon boldognak tűnt, a szája fülig ért, szinte
vigyorgott.
-Csak,
hogy megjöttél! –mondtam, miközben felé fordultam.
-Mert
elértem, amit akartam. –hirtelen lefagyott a mosoly az arcomról, ezek szerint
visszajött ez a kretén.
-Megtaláltad
őt? –kérdeztem gúnyosan, olyan hihetetlennek tűnt, hogy felkutatott egy egész
országot, csak, hogy megtalálja őt és ehhez képest nagyon is hamar talált rá.
-Képzeld,
igen! Nem is volt olyan nehéz. –válaszolta cinikusan, elöntött a méreg.
-Jönni
fog edzésre? –kérdeztem rá.
-Persze.
Nem törődik veled meg a hülye véleményeddel, különben sem leszel sokáig itt. –ezzel
elviharzott, s magára csukta a szobája ajtaját. Mérgemben a combomra csaptam
egyet, Lottie felfigyelt rám és szemeiben értetlenséget véltem felfedezni.
-Ne
nézz így. Meséltem neked arról a Leitgebről, a húgod totál belé van zúgva és ez
nagyon idegesít.
-Nem
Christianba szerelmes? –kérdezte vigyorogva, ezért akaratom ellenére én is
nevetésbe kezdtem, de hamar abbakellett hagynom, mert megint eszembe jutott az
az idióta. Holnap ott lesz az edzésen, de sajnos vissza kell magam fognom.
El
is érkezett ez a nap, a szemeimmel őt kerestem és hamar kiszúrtam a
társaságból, mivel a többiektől különcködve távolabb állt mindenkitől. Hát már
megszokhattuk, nem igazán tudott beilleszkedni a csapatba. Visszafogtam magam,
hogy ne szóljak be neki, eltereltem a figyelmem róla, azonban azt vettem észre,
hogy közeledik felém. Felment bennem a pumpa. Vajon mit akarhat tőlem ezek után?
nagyon jó.És én imádom a blogodat, és gyors hozd a kövit
VálaszTörlésKöszi :)
Törlés