5. rész - Elfajult veszekedés

Nocsak, nézzétek csak mit hozott a MIKULÁS!!! Meghozta az ötödik részt. Jó olvasást, hála a piros ruhás barátunknak, még ma meg tudott érkezni a rész. 

Felicite Tomlinson

Hirtelen Louis nyakába ugrottam és egy cuppanós puszit adtam az arcára, de később úgy véltem, hogy ezt igazán nem kellett volna. Persze ez is amiatt történt, hogy elkapott a boldogság, amiért odaengedett a csapattársaihoz, hogy megismerjem őket, azonban tudtam, hogy nem ez az igazi ok, de még magamnak sem mertem bevallani, hogy egy bizonyos személy miatt. Rohantam is a többiek felé, és a szememmel őt kerestem, majd mikor meglett, rohantam is oda hozzá.

-Szia! –köszöntem rá, miközben fülig ért a szám, szememben boldogságot vélhetett felfedezni, ezt igazán nem tagadhattam volna le.

-Szia. –köszönt vissza, de közel sem olyan lelkesen, mint ahogyan én.

-Mit fogsz csinálni edzés után? –kérdeztem.

-Hazamegyek, ilyen időben képtelenség bármit is csinálni. –bőséges eső esett, de ezek szerint nincs tisztában azzal, hogy itt elég gyakori ez a jelenség. Tehát akkor mindig bezárkózik a szobába, csak, mert ő esőben nem mozdul ki? Ezt nem fogom neki hagyni.

-Dehogynem, csak a rosszban is meg kell látni a jót. Na? –felajánlottam, hogy edzés után töltsük el együtt az időt. –Vannak itt barátaid? –tértem rá egy másik témára hirtelen.

-Csak most érkeztem. –válaszolt, miközben a fejét rázta.

-Jó, akkor én leszek az első itteni barátod. –ajánlottam fel. Ekkor elbizonytalanodott, látszott rajta, hogy nem nagyon akarja, csak nem akar megbántani, viszont én nem hagyom ezt annyiban, majd megszokja, hogy az élete része leszek és imádni fog. –Na? –sürgettem meg.

-Hátha annyira akarod. –felelte határozatlanul. Nem egy talpraesett, magabiztos személyiség, ez már idáig biztos, de lehet rajta segíteni. Vagy csak az idegen hely miatt van így megszeppenve?

-Ez az! Hidd el, nem fogod megbánni.

-Indulnék edzésre. –szabadulni akart nagyon, nem vettem a szívemre, biztos szokatlan neki itt minden. Elengedtem.

-Akkor itt találkozunk utána. –adtam meg a végszót, erre már nem szólt semmit, de tudtam, hogy ezt még hallotta, mert vissza is nézett.

Megindultam a nézőtér felé, belebotlottam Louisba.

-Beszélgettél vele? –kérdezte kissé ingerülten.

-Mármint kivel? –tetettem a hülyét.

-Na, ne mondd, hogy nem tudod. Láttam, hogy csak vele dumáltál, a többieket meg le se szartad, pedig arról volt szó, hogy mindenkit megakarsz ismerni, de persze átláttam rajtad, mert tudom, hogy tetszik neked és csak miatta hazudtad ezt.

-Csak szimpatikus, ennyi. A haverja akarok lenni, mert olyan elveszettnek tűnik. –füllentettem, de tudom, hogy Louis ezt nem hiszi el nekem, azonban rám hagyta, mert megindult az öltöző felé. Érdekes, mert még mindig nem tudom a nevét, pedig igazán megkérdezhettem volna, bizonyára ő sem az enyémet.

Louis Tomlinson

Megmondtam annak az idiótának, hogy kerülje Fizzyt, erre leáll vele dumálni hosszú időn keresztül. Azonnal ki kell derítenem, hogy mi volt a beszélgetés tárgya. Az öltözőbe érve, szegényt azonnal letámadtam, azonban feltételeztem, hogy csak a nyuszi személyisége miatt, nem mert neki nemet mondani.

-Megtudhatnám, hogy mit akart tőled a húgom, és hogy miért nem tartottad magad a megbeszéltekhez? –emeltem fel a hangom. Ő csak hallgatott, nem igazán tudott válaszolni, vagy inkább csak nem akart.

-Kérdeztem valamit! –szinte már üvöltöttem.

-Jaj, Louis, miért kell vele kiabálni? –szólalt meg John, az egyik csapattárs, ekkor ránéztem.

-Nem a te húgod van rákattanva, aki csak 13 éves. –közöltem. –Te meg megszólalnál már végre? –néztem vissza Leitgebre.

-Te idegbeteg vagy. –ennyire volt képes, hülye marha, legszívesebben nekimentem volna, de visszafogtam magam, a hírnevem miatt is, nem volt kedvem egy botrányhoz egy ilyen idióta miatt.

-Vajon miért? Kikezdesz a 13 éves húgommal, mikor megbeszéltük, hogy kerülni fogod, de nem tartod be a szavad. Akkor mégis mit kéne veled tennem?

-A húgoddal beszélj, ő jön oda mindig hozzám, én meg nem fogom elküldeni, mert nem vagyok bunkó. Értetted? –még neki állt feljebb, de majd megmutatom neki, hogy ki is az a Louis Tomlinson, edzés alatt majd megismeri a mások oldalamat is, ezért egyelőre ráhagytam a dolgot és indultam a pályára.

Lassan elkezdődött az edzés, már alig vártam, hogy legyen alkalmam neki menni, ami nem sokára el is érkezett, ugyanis az edző két csapatra osztott minket és direkt úgy csináltam, hogy ne ugyanabba kerüljünk, s így fogunk játszani egy edzőmeccset. Amikor csak lehetőségem adódott rá, belerúgtam a lábába és úgy tettem, mintha véletlen lenne, az elején még elhitte, de utána már átlátott rajtam. Ezt vártam egészvégig, hogy egy nagy veszekedést robbantsak ki, ha kell, akkor verekedést is. Innentől kezdve már nem érdekelt a botrány.

-Anyádat rugdossad, hülye gyerek! –szólt oda nekem, hogy kinyílt a szája, mert eddig a nyuszi oldalát mutatta felém, illetve a többiek felé is. Közelebb mentem hozzá.

-Te játszol szarul, ezért adódik úgy, hogy beléd rúgjak. Gondolkozz el, hogy miféle ócska bajnokságból jöttél ide, s hiába a másodosztályban szerepelünk, még az is ezerszer erősebb, mint az osztrák első liga. Egyáltalán te mit keresel itt, fel sem érhetsz hozzánk, te kis senkiházi. –jól esett, hogy sértegethettem, mert láttam rajta, mennyire rosszul esik neki, ekkor egy kis gúnyos mosolyt mutattam felé.

-Inkább én kérdezném, hogy te mit keresel itt énekes létedre? Nem hiszem, hogy szarabb lennék nálad, te még focizni sem tudsz, biztos kivételeznek veled. –megszólalt, majd lökött rajtam egyet, eléggé gyenge volt, de én rájátszottam és egyenesen a sárba dobtam magam és kézfájást színleltem.

-Átkozott! Takarodjál haza Ausztriába, undorító féreg! –kiabáltam, ekkor odalépett az edző is.

-Azonnal befejezni! Te meg kelj fel! –utasított.

-Lehet eltört a karom. –nyafogtam színlelve.

-Segítsd fel! –nézett az osztrákra, közben meg örültem az egésznek, mert úgy néz ki, ő issza meg ennek a levét.

-Megjátssza csak magát, nem löktem ekkorát rajta, hogy elessen. Láttam, hogy rájátszik! –védekezett, de szerencsére ellene volt mindenki, mivel engem már régebb óta ismernek, ő meg csak egy kis idegenlégiós, senki nem ad a szavára.

-Nem érdekel, felsegíted! Értve vagyok?

Ekkor nyújtotta felém a kezét, de közben húzta a száját, nyújtottam én is az enyémet és hirtelen annyira megrántott, hogy az amúgy ép karom látta meg a kárát, mert teljesen megrándult.

-Nem lehetett volna óvatosabban, te átkozott. Most még jobban fáj neked köszönhetően és nem játszhatok február 26-án. –kiabáltam, utána az edzőre néztem, azt vártam, hogy ő is ordítsa le a fejét. –Látta, ahogyan megrántott szándékosan? –felháborodtam, legalábbis úgy tettem, mert úgy véltem, szerencsétlent nagyon megszivatom.

-Ez a gyerekes viselkedés itt nem fér meg. Segíts Louisnak, ha már sérülést okoztál neki, majd még számolunk ezzel, nem fogod megúszni. –kárörvendően mosolyogtam magamban, úgy, hogy senki se lássa meg. Mindketten az öltözőbe ballagtunk látszólag nyugodtan, azonban amikor beértünk, Leitgeb hirtelen agresszívvá vált.

-Azt hiszed, szórakozhatsz velem, mert te imádott kis sztárocska vagy és ki van nyalva a segged?

-Legalább tisztában leszel vele, hogy ki kicsoda itt és, hogy kinek a szavára adnak inkább. Érezned kell, hogy te itt egy senki vagy.

-Nem fogom tűrni, hogy így beszélj velem! –erősen a falnak lökött, nagyon megijedtem. Vajon, ha rám támad, megtudom-e magam védeni, ebben már nem voltam annyira biztos, nagyon elszántnak tűnt, hogy elverjen engem. Hogy ezt megakadályozzam, behúztam neki egyet, majd belebokszoltam a gyomrába, s ekkor összegörnyedt, tehát volt időm, hogy elmeneküljek. Mikor kinyitottam az ajtót, Fizzyt láttam magam előtt.

-Mi a fene történik itt, Louis? –kiabálta ijedten.

-Az a senkiházi késsel támadt rám! –vádoltam meg.

-Ezt nem hiszem el, Louis! Te hazudsz!

-Mégis miért tenném, ez egy közveszélyes ember! Már, ha lehet annak nevezni, inkább állatnak mondanám! –gyorsan elakartam húzni, mielőtt kijön, de sajnos elkéstem vele.

-Hallottam mindent, engem nem fogsz ilyenekkel vádolni, mert megbánod. –kiabálta hátulról, majd lassan utol is ért, a hajamon keresztül húzott vissza nagyon durván, majd bevert nekem egyet háromszor is, majd a földön kötöttem ki csukott szemmel. Közben hallottam, ahogy Fizzy sikongat, aztán elszaladt talán segítséget kérni és reméltem, hogy ezek után nem fogja felkeresni azt a férget, hanem az én oldalamra állt, bár előbbi reakciója alapján az ellenkezőre talán az ellenkezője fog bekövetkezni.

Kinyitottam a szemem és magam körül nem láttam senkit, nagy nehezen felkeltem, a karom rendbe jött, már nem fájt annyira, de meg kellett magam játszanom. Indultam a pálya felé, ott volt Fizzy és Leitgeb is.

-Késsel támadt rám! –kiabáltam messzebbről, meghallottak és felém néztek. Megindultak felém.

-Legalább az edződ képébe ne hazudj bele! –mondta Fizzy, gondolhattam volna, hogy annak a kétszínű osztráknak fog hinni, és neki is volt igaza, ezt azért elismerem magamnak, csak, ha ártani akarok neki, akkor ezt kell tennem. Talán egy idő után Fizzy is meggyűlöli és ezt csakis az ő érdekében teszem.

-Elég legyen ebből a marhaságból! –kiabálta el magát az edző. –Itt senki nem nyúlhat késhez, ha kiderül, hogy valóban késsel támadt rám, akkor megy a rendőrségre. –mondta határozottan.

-De hát ez hazudik! Nem veszitek észre? Kis sztárocska, ki van nyalva a segge és azt hiszi, mindent megtehet. –védekezett az osztrák, de kétlem, hogy hinni fognak neki. –Meg lehet nézni az öltözőt. –tette hozzá.

-Aha, szépen eldugtad, volt időd rá bőven!

Átnézzük a cuccait, ti maradtok, mi hárman meg megyünk.

Christoph Leitgeb

Nem fogom hagyni, hogy ilyenekkel vádoljanak, de amilyen befolyása van ennek, képes és börtönbe juttat, az meg maga lenne a pokol, tönkretenné az életemet. Bementünk az öltözőbe és az edző felkutatott mindent. Biztos voltam benne, hogy becsempészett hozzám egy kést, de szerencsére nem találta meg nálam, ezért máshol is körülnézett, s az egyik zuhanyzó mellett lapult egy említett éles tárgy, tehát odatette. Az edző a kezébe vette és vizsgálni kezdte.

-Tehát mégis igaz! –nézett rám csalódottan, biztos nem nézte volna ki belőlem és igaza is volt, én erre nem lennék képes semmi esetre sem. Nyeltem egy nagyot, szóhoz sem tudtam jutni és el sem tudtam képzelni, hogy lehet valaki ennyire aljas, hogy csak azért megvádol egy nagyon súlyos dologgal, amiért a húga mindig rajtam akar lógni és nem akartam bunkó lenni vele.

-Ez nem lehet, biztos vagyok benne, hogy becsempészte. –védekeztem, de hiába, már minden elveszett, börtönbe fogok kerülni.

-Miért tenne ilyet? Louis nem ilyen.

-Hát sajnálom, ha neki hisz, akkor ez van. Elvesztem. –elkeseredetten rogytam le a padra, az arcom a kezeimbe temettem és a sírógörcs kerülgetett. Biztos voltam benne, hogy fel leszek jelentve.

-Gyűlöllek! –hallottam meg a lány hangját, bár nem tudtam, kihez beszél, de arra tippeltem, hogy hozzám, ezért a hang irányába néztem, s kiderült, hogy tévedtem, mert ez Louisnak szólt.

-Mégis mit tettem ellened, Fizzy? –kérdezte értetlenül Louis. Tehát Fizzynek hívják.

-Megvádolod ártatlanul, tudom, hogy nem tette, csak neked nem tetszik, hogy beszélek vele. –kiabálta, s nagyon meglepett a reakciója, mert nem gondoltam volna, hogy itt bárki hinni is fog nekem, főleg nem Louis családtagja, aki szembeszáll a testvérével és inkább egy idegen mellett áll ki, vagyis mellettem.

-Louis, remélem, van lelkiismereted és nem jelentesz fel! –felálltam és mélyen a szemébe néztem, ami egy kicsit sem volt őszinte, ugyanis ő folyamatosan más irányba nézett.

-Hogy ne jelentenélek fel! Közveszélyes vagy, nem akarok az áldozatod lenni, mert ha most megtörtént, akkor máskor is ugyanúgy megteszed. –tehát nincs lelkiismereted.

-A jó Isten meg fog büntetni! –mondtam neki.