2015. január 10., szombat

9. rész - Visszatérés

Tudom, nem nagy szám ez a történet, nem is csodálkozom, mivel alig olvassátok. Sokak szerint unalmas. Hát nem tudok mit csinálni, ha már elkezdtem végig írom, akkor is, ha senki sem olvassa. Ez van. 
Ez az év első bejegyzése és jó olvasást mindenkinek! Kicsit rövidebb lett ez a rész, mint az eddigiek. 

Christoph Leitgeb


Valaki csöngetett, nem igazán érdekelt, mert ezeket úgyis anya intézi. Biztosan hozzá jöttek, mert mindenki úgy tudja, hogy én Angliában vagyok, ezért nem is látogathat meg senki. Kicsit később anya benyitott hozzám, majd így szólt.
-Christoph, a barátnőd keres, nem is meséltél róla. –mondta, ekkor nagyon meglepődtem, mert nem volt barátnőm. Vajon ki lehet az? El sem tudtam képzelni, ezért odarohantam az ajtóhoz, hogy szemügyre vegyem. Majdnem elájultam, amikor megláttam a bejáratnál azt a kislányt, Louis húgát. Hogy merte azt mondani, hogy a barátnőm és egyáltalán minek jött utánam? A másik, hogy honnan tudta, hogy itt lakom, mikor Angliában senki sem tudja az itteni címemet?
-Te mit keresel itt? –támadtam meg hirtelen, aztán meg is bántam, mert látszólag kicsit megijedt a kirohanásomtól.
-Eljöttem, hogy visszavigyelek! Vissza kell jönnöd, Louis megígérte, hogy nem jelent fel. –kissé hangosan beszélt, ezért anya is meghallotta a lényeget belőle. Közbe is lépett.
-Ki nem jelent fel kit? –vágott közbe, ezt akartam elkerülni, hogy anya is tudomást szerezzen róla, erre ez a kis csitri direkt hangosan mondja. Gyorsan közbevágtam, mielőtt ő szóhoz juthatott volna és elkotyogta volna az egészet.
-Egy csapattársam a másikat, nem lényeg. –zártam le a témát, de anyát ez nem nyugtatta meg egyáltalán.
-Úgy hallottam, mintha rólad lett volna szó. –ellenkezett.
-Félre hallottad. –ekkor Fizzy előlépett, szólásra nyitotta a száját, de fogalmam sem volt, hogy mire készül. Reméltem, hogy nem árul el, de tévedtem.
-Miért titkolod anyád elől, hogy Louis megakart téged vádolni, hogy késsel támadtál rá, mikor ez nem igaz? Te is tudod, hogy ez nem igaz, tehát itt csak Louis a hibás és nem kéne menekülnöd, mert mindenki tudja, hogy ártatlan vagy. –ekkor ránéztem anyára, megdöbbent fejet vágott, ő maga sem akarta elhinni a hallottakat. Reménykedtem benne, hogy hisz nekem, ha már ennek a kis csitrinek kinyílt a szája. Nagyon ideges voltam rá, szívem szerint kizártam volna, de nem akartam bunkó és udvariatlan lenni vele.
-Igazat beszél ez a lány, fiam? –akadt ki anya, lehajtottam a fejem és csak bólogattam. –Miért nem szóltál erről? –folytatta.
-Mert nem akartam, hogy idegeskedj miattam. –vallottam be, de nagyon nehezemre esett, utáltam erről beszélni.
-Inkább meséld el pontosan hogy történt. –kérte, ekkor vettem egy nagy levegőt, behívtam Fizzyt, aztán leültünk mindhárman a kanapéra és belekezdtem.

Anya teljesen kiborult, sokkal jobban, mint én akkor. Tudtam, hogy így fog reagálni, ezért sem akartam neki elmondani, csak már rákényszerültem. Reménykedtem benne, hogy az ügy lezáródik és jobb lesz elfelejteni az egészet, ezért sem tartottam olyan fontosnak beszámolni neki róla. Hát ez most így alakult.
-Ne borulj ki ennyire, anya! Nem fogok börtönbe kerülni. –próbáltam nyugtatni kevés sikerrel.
-Louis a bátyám és megmondta, hogy nem fogja feljelenteni Christophot. –tette hozzá Fizzy, ha minden igaz, akkor talán hihetek neki. Vissza kell mennem, mivel szó nélkül jöttem el.
-Nagyon remélem, hogy így is lesz, mert különben az a Louis nagyon meg fogja bánni. –emelte fel a hangját anya, nem tűrte, ha engem bántanak. Próbáltam ilyenkor nyugtatni, de mindig felhúzta magát.
-Ez mire volt jó, Fizzy? –szóltam a lányhoz.
-Jobb lett volna titkolni? –értetlenkedett.
-Hát látod, milyen reakciót váltott ki belőle. –néztem rá haragosan, utána pedig anyára, kissé magamhoz öleltem. –Semmi baj, hamarosan mindenki elfelejti ezt az egészet, Louisnak is van annyi lelkiismerete, hogy ne tegye meg. –mondtam. Egy perc csend következett, amíg anya meg nem nyugodott, aztán ő törte meg a csendet.
-Be sem mutatsz a barátnődnek? –Fizzyre néztem, hülye fejet vághattam, pont, mint ő.
-Ő nem a barátnőm, hanem az egyik csapattársam húga, nem tudom miért mondta azt. –anya igencsak meglepődött ezen, de aztán mindent megmagyaráztunk, miszerint Fizzy csak viccelt. Bár szerintem nem volt az egyáltalán, de nem tartottam jelentősnek ezt a dolgot.

Fizzy nálunk töltötte az éjszakát, megkapta a vendégszobát. Még aznap este megvettük a repülőjegyet Angliába. Másnap indulás előtt felajánlottam a lánynak, hogy meghívom ebédre apa éttermébe, örömmel elfogadta. Útközben beszélgettünk.
-Tegnap betértem egy étterembe, ahol téged kerestelek és az ottani tulajdonos ismert téged. Ő az apád? –kérdezte.
-Nem tudom melyik étteremben voltál, de majd meglátjuk. –zártam le a témát, mert hamarosan meg is érkeztünk.
-Igen, ez volt az az étterem. –vágta rá, én csak mosolyogtam, majd az udvariasság kedvéért kinyitottam neki előre az ajtót. –Akkor ő volt az apád. –motyogta magában, de én meghallottam, utána helyet foglaltunk az egyik asztalnál. A pincérnő odalépett hozzánk.
-Sziasztok! Hozhatok valami üdítőt? –kérdezte, miközben a kezében tartotta a tollat és a kis füzetet, ahová a rendeléseket írta fel, azonban előtte elénk rakott egy étlapot.
-Egy kólát nekem. –vágta rá Fizzy, ezért én is azt kértem. –És kérlek, szólj a főnöknek. –szóltam egy utolsó mondatot a pincérnőnek.
-Ki keresi milyen ügyben? –kérdezte.
-Mondd, hogy a fia keresi. –zártam le a témát, ekkor ment is a dolgára, miután beleegyezett.
-Tök kedves az apád. Nagyon segítőkész volt. –mondta Fizzy.
-Igen? –kérdeztem rá.
-Ha ő nincs, akkor nem talállak meg téged, megadta a címed, de nem árulta el, hogy te laksz ott, csak annyit, hogy ott majd fognak tudni segíteni rád találnom. –apa mindig is ilyen volt, már meg sem lepődtem ezen. Nem szólaltam meg inkább. Eltelt körülbelül öt perc, apát láttam közeledni, a kezében egy tálca volt, amire három pohár ital volt elhelyezve. Hát igen, ezek az általunk megrendelt üdítők voltak, illetve magának is hozott egyet. Letette az asztal közepére, majd helyet foglalt mellettem, Fizzy meg szemben ült velünk.
-Csak sikerült. –nézett apa Fizzyre.

Louis Tomlinson


Bosszantott, hogy Fizzy Ausztriába ment Leitgeb után, senkinek sem hiányzik, de ő meg visszaakarja hozni, azonban nem jósolok neki sikerült, mivel fogalma sincs, hogy egyáltalán melyik városban keresse. Legalábbis ezt reméltem, de belül mégiscsak azt éreztem, hogy nem egyedül fog hazajönni. Leültem a kanapéra Lottie mellé, aki épp a tévécsatornákat lapozgatta, látszólag jelenleg mindenhol gagyi műsorok mentek, nem is nagyon hiányzik amúgy, egyébként sincs időm tévézni.
-Mi az, nem találtál semmi jót? –fordultam legidősebb húgom felé.
-Halálra unom magam. Felhívtam a haverokat, de senki se ér rá, vagy csak egyszerűen nem akarnak velem lógni, pedig népszerű vagyok. –aztán vállat rántott, nem nagyon érdekelheti a dolog.
-Azért vagy népszerű, mert egy híres énekes húga vagy? –vontam fel a szemöldököm, majd egy kissé öntelt mosoly jelent meg az arcomon. Kár lenne tagadni, tényleg sikeres vagyok, ha meglátnak, mindenki összehúzza magát, a rajongók lerohannak, hogy szeretnének velem egy közös képet és egy autógrammot. Bármit kiejtek a számon, parancsnak fogják fel az emberek, s ez nekem nagyon tetszett. Ilyenkor hatalmasnak éreztem magam, pedig nem kértem, hogy hódoljanak be nekem, maguktól teszik. Ilyen a személyiségem, ez van.
-Lehetséges, de én is tettem érte, hogy szeressen mindenki. –vallotta be, ő pont olyan, mint én, nem hiába a kedvenc húgom. Őt is érdekli a siker, a gazdagság és az ilyesmi dolgok, modell szeretne lenni, ha elvégzi az iskolát, természetesen segíteni fogom a karrierjét.
-Mert te egy szerethető személyiség vagy. –közben átkaroltam a vállát és magamhoz szorítottam.
Hallottam, ahogy nyílt a bejárati ajtó, gyorsan odakaptam a tekintetem, s láttam, ahogy Fizzy beteszi a lábát. Nagyon boldognak tűnt, a szája fülig ért, szinte vigyorgott.
-Csak, hogy megjöttél! –mondtam, miközben felé fordultam.
-Mert elértem, amit akartam. –hirtelen lefagyott a mosoly az arcomról, ezek szerint visszajött ez a kretén.
-Megtaláltad őt? –kérdeztem gúnyosan, olyan hihetetlennek tűnt, hogy felkutatott egy egész országot, csak, hogy megtalálja őt és ehhez képest nagyon is hamar talált rá.
-Képzeld, igen! Nem is volt olyan nehéz. –válaszolta cinikusan, elöntött a méreg.
-Jönni fog edzésre? –kérdeztem rá.
-Persze. Nem törődik veled meg a hülye véleményeddel, különben sem leszel sokáig itt. –ezzel elviharzott, s magára csukta a szobája ajtaját. Mérgemben a combomra csaptam egyet, Lottie felfigyelt rám és szemeiben értetlenséget véltem felfedezni.
-Ne nézz így. Meséltem neked arról a Leitgebről, a húgod totál belé van zúgva és ez nagyon idegesít.
-Nem Christianba szerelmes? –kérdezte vigyorogva, ezért akaratom ellenére én is nevetésbe kezdtem, de hamar abbakellett hagynom, mert megint eszembe jutott az az idióta. Holnap ott lesz az edzésen, de sajnos vissza kell magam fognom.
El is érkezett ez a nap, a szemeimmel őt kerestem és hamar kiszúrtam a társaságból, mivel a többiektől különcködve távolabb állt mindenkitől. Hát már megszokhattuk, nem igazán tudott beilleszkedni a csapatba. Visszafogtam magam, hogy ne szóljak be neki, eltereltem a figyelmem róla, azonban azt vettem észre, hogy közeledik felém. Felment bennem a pumpa. Vajon mit akarhat tőlem ezek után? 

2 megjegyzés: